Kerítésen innen
Czeglédy Csaba: Origo.hu elleni ítéletet hozott a nyuszi!
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését, így jogerős, hogy ismét hazudott a kormánypárt hamis hír gyártó zászlóshajója – tudatta Dr. Czeglédy Csaba közösségi oldalán.
- Valótlanul híresztelte az Origo, hogy baloldali kampányok illegális finanszírozására használtam a be nem fizetett adómilliárdokat.
- Valótlanul híresztelte az Origo, hogy a 2014-es országgyűlési választások kampánya előtt pénzt adtam Kunhalmi Ágnesnek.
- Valótlanul híresztelte az Origo, hogy sorra nyerte az általam vezetett cég a munkákat állami cégektől és busás pályázati pénzeket a baloldali kormányok idején.
Az eljárás során az Origo indítványára a bíróság kihallgatta Zuschlag Jánost,
valamint az ügyem egyik terheltjét, az ügyészség nagy kedvencét. Tanúvallomásaikkal sem tudta ez az egykor szebb időket megélt újság az állításait bizonyítani. Ezen persze ne csodálkozzunk, mert az igazság mindig utat tör magának.
A kommentekből…..
„A helyreigazításon kívül jó lenne már egy olyan ítéletet is látni, ahol a folyamatos hazugságot terjesztő média működését 30-60 végletesen betiltja a bíróság, illetve a kártérítés a visszaesőként hazudozókat 5-10-100 milliós kártérítésre kötelezze”
„Mint tudjuk ezen nincs semmi meglepő kedves Csaba! Ha csak az nem hogy öröm az ürömben van még egy-két nem fideszes bíró!! Nekik tisztelet mert a tényeket nézik és nem a „megrendelőt”!!”
„A baj csak az , hogy mire idáig jut egy ügy, addigra hónapok, évek telnek el. Lejárattak, tönkretettek egy becsületes embert, amit soha nem lehet visszacsinálni. Kétlem, hogy ezt helyreigazítást annyian és azok mind fogják olvasni, -mivel ez nem számít akkora szenzációnak-, mint a lejárató cikket! Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy egy helyreigazítás kevés! Jó búsás kártérítés nem ártna ezekenek a mocskoknak! Hajrá Csaba! Csakazértis mutasd meg nekik, hogy téged nem lehet csak úgy eltaposni!!!”
„Ez igen! Kinek-mikor kell ezèrt börtönbe vonulni? Addig nem lesz vège, amìg nincs következmèny.”
Szerző
Friss
- ‘Úgynevezett kérdések Gönczi Gábor úgynevezett műsorvezető úgynevezett szájából elhangozva’ – Exkluzív cucc Orbántól…
- Óvodában ‘toboroz’ a honvédség, de no para: éles gránát nem került elő….
- ‘Volt kifütyülni a török himnuszt?’ – Az UEFA most sem volt elnéző az MLSZ-el
- Szívzűr – Saját bőrön
- Orbán USAID-kormánybiztosa -pakk helyett- cokit kapott az amerikai szervezet munkatársától – Frissítve!
- Megnyertük! A Várkert bazárba tömörül a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés