A Darwin-nap apropóján

Charles Darwin, az evolúció elmélet atyja, 1809. február 12-én született. E napon arra emlékezünk, hogy Darwin munkássága nyomán fény derült arra, teremtő erő feltételezése nélkül is magyarázható az ember és az összes létező és kihalt faj létrejötte.

Az ember trónfosztása

Míg Kopernikusz és Galilei a Földet fosztották meg a Világegyetemben betöltött központi szerepétől, addig Darwin az embert helyezte megfelelő biológiai kontextusba, azzal az állítással, hogy az állatvilágból származunk. Érdekes módon a korabeli értelmiség könnyen elfogadta ezt a tényt, talán azért, mert már korábban Jean-Baptiste Lamarck is ezt hangoztatta. A francia tudós azonban egy téves mechanizmust, a szerzett tulajdonságok öröklődését tételezte fel az változások hajtóerejeként.

Természetes szelekció

Darwin nagy ötlete a természetes szelekció volt. Már korábban is ismert volt, hogy a fajok egyedei változékonyak, és hogy e változékonyság részben öröklődik is. Darwin felhasználta a közgazdász Thomas Malthus elképzelését is, mely szerint a Föld készletei végesek, ami a népességnövekedés korlátját jelenti. Darwin szerint több utód születik, mint amit a rendelkezésre álló források (táplálék, élettér, stb.) biztosítani tudnak, ezért az egyedek egy része elpusztul. A pusztulás azonban nem véletlenszerű, hanem az öröklött sajátságok függvénye: a környezethez genetikailag jobban alkalmazkodottak, a „fittebbek”, maradnak életben. Az anti-Darwinizmus leggyakoribb érve, hogy a véletlen nem képes olyan bonyolult struktúrák előállítására, mint az élő szervezet, illetve ezen belül például a szem, vagy az emberi agy. Az ismerethiányos gondolkodás éppen a darwini ideát felejti ki az érvelésből. A véletlen ugyanis csupán a genetikai variációk kialakításában játszik szerepet, a természetes szelekció irányultsággal rendelkezik, az ugyanis a környezethez való jobb adaptációhoz vezet. Persze a környezet is folyton változik, s emiatt az evolúció egy folytonos versenyfutás, mely nem feltétlenül eredményez magasabb szintű komplexitást. Ennek jó példája, hogy a biomasszát és a fajok számát tekintve, ma lényegében egy baktériumvilágban élünk.

Szexuális szelekció

Sokan nem tudják, de Darwin nevéhez kötődik egy másik mechanizmus, a szexuális szelekció fogalmának bevezetése is. E folyamat során az egyedek nem a környezethez, hanem a másik nem igényeihez alkalmazkodnak. A tudomány sokáig összemosta e jelenséget a természetes szelekcióval, noha az előbbi gyakran olyan jellegek és viselkedések kialakulásáért felelős, melyek kifejezetten hátrányosak lehetnek a környezethez való alkalmazkodásban. Gondoljunk a pávakakas pompás tollazatára, vagy a paradicsommadarak rituális táncára, melyek nem csak a nőstények, hanem a ragadozók szemében is igen tetszetősek.

Teremtéselmélet

Sokan ünneplik, amikor a teremtéselmélet magas rangú hívei nyíltan hitet tesznek az evolúcióelmélet mellett. Az evolúció tény, ennek tagadása intellektuális közegben ma már kínosnak számít, hiszen a fosszíliák mellett a modern genetika is egyértelmű bizonyítékokkal szolgál. Sőt, a genetika nem is érthető meg evolúciós szemlélet nélkül. A kreacionizmus hivatalos képviselői csupán megpróbálják adaptálni a nyilvánvalót. Csakhogy van itt egy fontos probléma: Darwin és modern követői szerint a genetikai változékonyság kialakulása és a szelekció spontán folyamatok, míg a teremtéselmelét hívei ezeket, vagy ezek egyes lépéseit (például a fajképződés, az ember kialakulása, vagy az emberi tudat létrejötte) irányítottnak vélik. Nem kell tehát piedesztálra emelnünk a szemforgatást, hiszen ez az evolúció elmélet legbensőbb lényegét tagadja. Nincs szükség mindenható kezekre, hogy működjön az evolúció, mint ahogy arra sem, hogy az előember agyába tudatot helyezzen egy transzcendentális „létező”. Az ember nem a szent figyelem által lett naggyá, hanem azért mert evolúciós vonalunkon az intelligencia szelekciós tényezővé vált.

Tudományos gondolkodás

Február 12-ét a tudományos gondolkodás nemzetközi világnapjaként is emlegetik. A tudományos gondolkodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy konkrét szakmai kérdéseken elmélkedünk. E gondolkodásmód egyik legfontosabb eleme a dolgok kritikus szemlélete, egy olyan attitűd, amely nem veszi készpénznek a dolgokat, hanem kételkedik és megpróbál utánajárni, ha nem tudja a problémára kapásból a választ. A tények tiszteletben tartása a tudományos gondolkodás egy másik fontos sajátsága. Ehhez persze gyakran szükségesek bizonyos ismeretek is a világról, amiket az ember akkor tud megfelelő módon elsajátítani, ha motiváció hajtja erre, mely lehetőleg már gyermekkorban megnyilvánul. A probléma-centrikus oktatás sokat segíthetne ezen. Sajnos az iskolarendszer fölösleges adatok biflázásával foglalkozik, ahelyett, hogy felkészítene a felnőtt léthez szükséges értelmes gondolkodásra.

Emberi intelligencia

Az embert az intelligenciája emelte ki az állatvilágból. Ez azonban egy sajátos intelligencia, amely képes ugyan a tudományos gondolkodásra, de nem ezért jött létre. Az emberi elme az érdekérvényesítés eszköze, amely gyakran csupán vélt érdek, mivel mások átvernek, vagy rosszul ítélünk meg egy szituációt. Az intelligenciánkat főként arra használjuk, hogy felmérjük a helyzetünket a társadalom általunk elfoglalt mikroszegletében, illetve, hogy javítsuk a lehetőségeinket különféle manipulációk révén. Az egyéni ember úgy maximalizálhatja szellemi képességeit, ha hasznosítja a közösségi intelligenciát, amit általában kritika nélkül sajátít át, abban a hiszemben, hogy saját gondolatról van szó. Ez a követő magatartás azonban a modern társadalmakban tévutakra vezethet, hiszen szemben az ősközösségi léttel, ma általában nem, vagy nem személyesen ismerjük az információ forrását. A klán ösztön adaptív volt az ősközösségben, ma viszont igen gyakran értelmetlen esetekben fogunk össze, sokszor fantom ellenséggel szemben, s indok nélkül gyűlölünk és rekesztünk ki másokat. Az emberi elme tragikus sajátja a folytonos önigazolás, magunk helyett mások hibáztatása, és a személyiségünk eltúlzott védelme. Az elménk tehát rendkívül elfogult, fontos kérdésekben nem képes tárgyilagos elemzésre. Pedig bennünk van ez a lehetőség, sőt az is, hogy elfogulatlanul szemléljük akár önmagunkat is, ideértve saját késztetéseinket. Az önreflexív intelligencia elsajátítható lenne, akár a közoktatás keretein belül is. Elképzelni sem lehet, mi lenne, ha a történelem kerekét nem vezéri ambíciók és átvert tömegek mozgatnák, hanem az egyszer csak az értelem medrében haladna tovább.

Boldogkői Zsolt

Kapcsolódó:

Illetékes-e a tudomány a vallás kérdésében?