Connect with us

Banánköztársaság

Diszkrimi – Orbán módra

Megosztás

HáttérHírtévézek, és hallom, amint Tuggyukki azt mondja a szájával, hogy mostantól azok a nők, akik négy gyereket szültek, életük végéig adómentesek lesznek…

joga
Megosztás

HáttérHírtévézek, és hallom, amint Tuggyukki azt mondja a szájával, hogy mostantól azok a nők, akik négy gyereket szültek, életük végéig adómentesek lesznek…

Minden tiszteletem az övék

DE kérdem én: ha valakit pozitívan diszkriminálunk, mások automatikusan hátrányba kerülnek. Mennyivel kisebb sportteljesítmény az egy, kettő vagy három gyerek?

És az így kieső adóbevételt honnan pótolja majd? Ja, a többiek zsebéből. Azokéból, akik tanultak, dolgoztak, szülőnek segítettek, ha kellett, ápoltak, míg a többi szülni ment…

Ez konkrétan sem nem családpolitika, sem nem gazgaságpolitika, hanem FIZIKA! Bevallom, én nem tündököltem ebből a tárgyból, de annyit még én, a gyerektelen, halmozottan hátrányossá vált is tudok, hogy ha valamiből kiveszünk, a helyére valahonnan be kell tenni. Máskülönben felborul a zegyensúly. Mert a fizika már csak ilyen! Nomármost, ha Tugggyukki életprogramként tűzte ki negyven perce, hogy „újra és újra nyerni fogunk”, és a most a bal alsóból a jobb felső irányába mutató, (Magyarországjobbantejesít) MOJT-nyílat meg akarják őrízni, akkor kábé biztosra vehető, hogy ha a négygyerekesek adóját kiveszik, akkor nekünk betesznek!

Kikérem magamnak!

Hétpontos családvédelmi akcióterv

  1. Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő 10 millió összegű kedvezményes kölcsönben részesül.
  2. Bővitik a csok kedvezményes hitelét.
  3. A második gyermek születésekor 1, harmadik 4 millió forintot, minden további gyereknél 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők jelzálog-hiteléből.
  4. Azok az asszonyok, akik legalább négy gyereket szültek, életük végégig mentesülnek az szja fizetése alól.
  5. Elindítják a nagycsaládosok autóvásárlási programját. 2 és fél millió vissza nem térítendő támogatást ad a kormány.
  6. Megvalósítják a teljes bölcsődei ellátást. 21 ezer új férőhelyet ígér 3 év alatt. 2022-ben minden szülő bölcsődébe viheti a gyermekét.
  7. Bevezetik a nagyszülői gyed-et.

Előzmény

Frissítve!!!! Orbán hivatalosan hermetikusan lezárt évértékelője élőben!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük