Ez a nap
DK: pereljen az ÁSZ, ha akar
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólította a Demokratikus Koalíció (DK) két alelnökét, vonják vissza a számvevőszéket bíráló kijelentéseiket, ellenkező esetben beperelik őket, a DK politikusai azonban fenntartják véleményüket, és állnak a per elébe – mondta Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón.
Törvénytelenül kirótt büntetés
Elmondta: szerdán Varju Lászlóval levelet kaptak a számvevőszéktől, amelyben a szervezet kifogásolja a pártra kirótt, a DK által megalapozatlannak és törvénytelennek tartott büntetés ügyében a sajtóban tett kijelentéseiket. A levélben az ÁSZ azt kérte, vonják vissza véleményüket, ellenkező esetben jogi eljárást fognak velük szemben indítani.
A számvevőszék az eddig törvénytelenül kirótt 16 millió forintos büntetésen túl, most a perrel újabb pénzeket szeretne „legombolni a DK-ról” – értékelte Molnár Csaba, aki közölte: állnak a per elébe.
Domokos László a maga nevében pereskedjen!
Mint mondta, véleményük változatlan: szerintük az ÁSZ pártállami módon bírságokkal próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártok kampányát. A bírság törvénytelen, amit csinálnak, az hatalommal való visszaélés. Az ÁSZ megszűnt független szervezetnek lenni, elnöke az Orbán-rendszer kiszolgálójává vált – jelentette ki Molnár Csaba.
Hozzátette: ha a számvevőszék elnöke perelni akar, akkor pereljen, de azt kérik Domokos Lászlótól, hogy „ne az ÁSZ mögé bújva”, az adófizetők pénzén pereskedjen, hanem saját maga nevében, fizesse a perköltséget és az ügyvédi díjat a maga vagyonából.
Nincs alku!
A politikust kérdezték azzal kapcsolatban, hogy Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje hazugnak nevezte Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét. Molnár Csaba úgy reagált: a DK azt képviseli, hogy nincs alku az Orbán-kormánnyal, az LMP viszont bár ellenzékiként mutatja be magát, mégis gyakran segíti a rendszert. Például megszavazta a fideszes alkotmánybírókat, Szél Bernadett pedig Tusnádfürdőn együtt „sorosozott” a Fidesz frakcióvezetőjével. Felemlegette azt is, hogy 2014-ben szerintük 11 ellenzéki mandátum „úszott el” azért, mert az LMP nem vett részt az ellenzéki összefogásban.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!