Kerítésen innen
Dr. Kunetz: a lázári lázálom olyan, mintha Kósa Lajos humoreszkjeit oltották volna be Deutsch Tamás péntek estéibe
Emlékszik még valaki a Dél-budai Centrumkórház ötletére, ami a Buda és Kelet-Dunántúl egészségügyi helyzetén kívánt volna lényeges változást hozni a város határában? A szuperlétesítmény története azonban csúfos véget ért. A leállítását a Lázár János vezette szakminisztérium 2023 elején mondta ki annak ellenére, hogy már belenyomtak 12 milliárd közpénzt.
Jó hír – rossz hír Dt. Kunetz Zsombor olvasatában
„Mindenki nyugodjon meg Lázár János, bemutatja, hogy hogyan nem lesz új szuperkórház Budapesten. A jó hír az, hogy lesznek sportakadémiák!
„Az akadémiai képzés magas színvonalának megfelelően a létesítményeknek mindenre kiterjedően szükséges szolgáltatást nyújtaniuk, mely érdekében a beruházások mértéke és elvárt minősége is a legfelsőbb szintű.”
És nem ez az egyedüli furcsaság abban az anyagban, ami nemrégen jelent meg a Magyar Közlönyben és a kormány építésügyi stratégiáját jeleníti meg 2035-ig.
Az immár már a kormány által is elfogadott lázári lázálom olyan, mintha Kósa Lajos humoreszkjeit oltották volna be Deutsch Tamás péntek estéibe.
Figyeljünk a remek mondatszerkezetekre és meghatározásokra:
„A lakóhely közelében kell biztosítani az alapellátást, a járóbeteg szakellátást és diagnosztikát, a krónikus beteggondozást és fekvőbeteg ellátást. A komoly eszköz és humánerőforrás igényű ellátások koncentrálása szükséges.”
Az első mondat arra utal, hogy minden faluban, gondolom a templom, illetve a temetőkert mellé fekvőbetege-ellátó intézményt létesítenek, hiszen ez van közel általában a lakóhelyhez. Ennek ellentmond rögvest a második mondat azzal, hogy
„koncentrálás szükséges”.
Persze van itt szó Mentőszolgálatról, és valamiféle zavaros NNGYK beruházásról is
„Új – a laboratóriumokat, orvosi rendelőket, és ezeket kiszolgáló funkciókat is magába foglaló korszerű – laborépület és hozzá kapcsolódó állatház megvalósítása tervezett, amely elengedhetetlen feltétele a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ megfelelő működésének.”
DE a koronát mégis az az utópisztikus elképzelés jelenti, amely szerint
„lesz a vérellátás biztonságának javítása érdekében centralizált termelő központ.”
Tisztelettel érdeklődnék, hogy ezt termelő központot hogyan is kell pontosan elképzelni?
- Mint esetleg egy vízágyas tejtermelő központot, csak itt a marhák tőgye helyett karok lógnak ki a vérellátás biztosítására?
- És ezen termelő központok vajon az előbb említett sírkertek melletti lakóhelyhez közeli fekvőbeteg-ellátó intézményekben lesznek?
A szomorú tény az, hogy amely nagyberuházás itt nem szerepel, az szinte biztosan nincsen tervben, azaz annak megépítésével nem számol a kormány, és még szomorúbb az, hogy csak az itt szereplőkre lehet mind hazai, mind uniós forrást elkölteni a jövőben.”
Friss
- Átadták a Szentkirályi Balázs-díjat
- Mese -sajna nem!- az ügyfélkapu hasznosságáról Orbániából
- Horoszkóp-segítség ahhoz, hogy a 2024-es karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét