Koronavírus
Dr. Kunetz Zsombor: magad uram, szolgád nincsen! – avagy így működik (!) Buheraország!
Most is bebizonyosodik, hogy a magyar leleményes nemzet! Üröm az örömben, hogy a XXI. században, Európa közepén, az Unió tagországában még mindig a finesz az, amire számítanunk kell?
Kinek köszönjük?
Dr. Kunezt Zsombor közösségi oldalán számolt be arról, miként igyekszik a magyar túljárni a koronavírus eszén, ha már a „portyáztató” szerint milliószám kerítésen belül lévő eszközök nem érnek el rendeltetési helyükre.
„A SOTE Sürgősségi osztályán lelkes egészségügyi és technikai szakemberek összeraktak egy olyan rendszert, amely sürgősségi beavatkozások közben komolyabb védelmet nyújt, mint a most elérhető FFP3-as maszkok.( Ez utóbbi meg aztán úgysincsen, bár már megszámolni sem lehet, hogy állítólag mennyi érkezett az országba)
A rendszer túlnyomásos arcmaszkkal működik,
így a levegő csak kifelé áramlik az ellátótól, azaz befelé csak az ellátó légzőkörén mehet be levegő.
Ezt maszkot használják a tűzoltók is amikor légzőkészülékkel mennek be egy füstös, vagy veszélyes anyagokat tartalmazó helyszínre. Azonban míg a tűzoltók számára a hátukon levő palack biztosítja a levegő-utánpótlást, addig ebben az esetben ezt a kórházi képített rendszer biztosítja.
Jelentőségét az adja,
hogy mint már fent is jeleztem igen magas fokú védelmet biztosít, hiszen abban az esetben, ha a maszk nem illeszkedne rendesen, akkor sem veszélyeztetné az ellátót a túlnyomás miatt.
A készítők szívesen segítenek más kórházakban,
intézményekben is a rendszer kialakításában, szakértelmüket ingyen adják, ahogyan tették ezt a SOTE-n is. (Az anyagokat azonban nem tudják biztosítani, de ez nem lehet tétel egy kórházban, és könnyen beszerezhetőek.)
A maszkok használata egyszerű, könnyen megszokható és megtanulható
Remélem a védőeszközhiányt ez egy kicsit csökkenteni tudja, legalább a legveszélyesebb beavatkozások során.”
Szerző
Friss
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán