Egy év tömény gőg – Demeter Tesco Gazdaságos Szilárd és társai márciusa

Trükköztek a vakcinabeszerzéssel. Úgy telt egy év, hogy pénzt fialtattak a nép nyomorúságán. Kilopták a szemünket, de megbüntetik azokat, akik szólnak a szemétségeikért. Szajkózzák a hazugságaikat, s hehegnek rajta esténként, amikor visszatérnek Dubajból a kormánygéppel. Rab László szŰrreál összefoglalója a 10-es hétről.  

Nem sikerült, de nem számít

Miközben fertőzési és halálozási csúcs van az országban, a rendőrség országos közlekedési ellenőrzést tart, Mini úr pedig elreppent Jeruzsálembe. Megnézi, milyen az, amikor rendben megy az oltás. Januárban még nálunk is úgy volt (szóban), hogy egy hétvégén be tudná oltani – kiket is? – a „magyaremberek”-et. Csak aztán inkább az lett belőle, hogy megrendelték a kínai vakcinát az offshore lovagjaik közbeiktatásával. Először Ausztria volt a mintalaborja. Most mégis inkább Izraelre váltott.

Amikor itthon van, egy erkölcsi hulla magabiztosságával törtet reggelente nyunyókázni vagy sunyizni a rádiójába. Jön, megy, intézkedik. Ilyen egy kurvára elfoglalt politikus. Sündörög, fontoskodik, akár régebben egy KISZ-titkár. Már megszoktuk sírósan lebegő orgánumát. Egy éve ugatja a gőgös győzelmi mantrát. Puszta kézzel nyiffantja ki a vírust, közben kinyírja az ellene fenekedő Brüsszelt. Valójában sikert sikerre halmozva rabolja ki az országot.

Soha nem úgy van, ahogy mondja, de a hívei körében ez semmit se számít, mert hozzászoktatta a „magyarembereket” a múlt és jövő nélküli gondolkodáshoz. Csak az van, ami most van. Múlttalanul, jövőtlenül abuzál bennünket a süket kommentárjaival. Mindegy, mikor gajdol, mindig ugyanazt a semmit nyomja. Ez itt például tavaly szeptember 12-én hangzott el. Akkor gerjedt rá legelőször (az adriai luxusjachtozások után) az első hullámot követő nyitásra. Mely nyilván az ő személyes érdeme lett volna. Engedély a „magyarembereknek” arra, hogy szabadon mászkáljanak az utcán. „Én is minden reggel úgy kezdem a napot – susogta Doktor Orbán –, hogy megnézem a számokat és azt kell mondanom, hogy lesz ez még magasabb is. Amire azonban figyelni kell, az nem a megbetegedések száma, hanem a halálesetek száma, mivel sikerülhet azt alacsonyan tartani.”

illusztráció Városi Kurír

Sokan belehaltak a sikeres harcba

Folytassuk, abba ne hagyjuk, ha a holtak hallanák, elolvadnának a gyönyörűségtől. „Annyival könnyebb a dolgunk, hogy most már van tapasztalatunk és volt elég időnk felkészíteni az egészségügyet az új kihívásra, sőt már az első hullámban is sikeresen vettük fel a harcot.” Gyásznak, az elhunytak családjai iránt érzett együttérzésnek ez az ember soha nem tud helyet szorítani – biztos azért, mert a hadvezérek nem szoktak sírni, az olyan nőies. Csak ezen a mézesmázas szirénhangon tud megszólalni:

„Mindenki aggódik ma Magyarországon, hogy vajon a védekezés eredménye nem az lesz-e, hogy ismét leáll az ország. Márpedig a konzultáció során az emberek azt mondták, hogy ezt nem akarják, nem akarják, hogy leálljon az ország.”

És még mindig a tavalyi duma, bár semmit se számít, hogy korábban mikor miket mondott.

„Tavasszal más volt a helyzet, nem tudtuk, mivel állunk szemben, emlékezhetünk arra, hogy voltak olyan országok, ahol ezren haltak meg és az orvosok kellett döntsenek arról ki kap és ki nem segítséget. Mi akkor is helyt álltunk, most pedig még jobban fel vagyunk készülve. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg az idősekről, a legnagyobb veszélynek a valamilyen krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak kitéve… A tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős ember életét mentettük meg és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell.”

És végül a karamella bajnoka (tavaly szeptemberben!) azt is bejelentette (iszonyú gyakorlatiasan), hogy

„október elsejétől kötelező lesz az iskolákba érkező gyerekek lázmérése.”

Na most ehhez képest van itt velünk a valóság. A halálozásokkal lakosságarányosan leköröztük Olaszországot. Itt állunk a nagyeszű, gőgös miniszterelnökünkkel, aki mindig megmondja a tutifrankót a „magyarembereknek”: – Mindenkit megmentünk! Senkit sem hagyunk az út szélén.

Kicsit sokan haltak bele mostanában ebbe a nagyeszűségbe.

A valóság azzal dörrent ránk, hogy a hatalmas és gigantikus kormányerőfeszítéseknek hála jókora tömeg tülekedett a héten a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház oltópontján. Ennyire profimód sikerült megszervezni az oltást. A tömeges oltást. Melyről a magyar kormány azt mondhatja: de hát tömeges oltást ígértünk, nem? Tessék, megkaptátok!

Keresik Petőfit

„Én e minisztériumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám”

– mondta Sándor alig egy hónappal a forradalom kitörése után, 1848 áprilisában egy népgyűlésen. De nem ezt fogják tőle idézni a március 15-i ünnepi hablatyokon.

Hanem mit? Olyat Petőfi nem írt le, hogy lopni jó, csalni, hazudni a hazának tetsző dolog, offshore cégekkel a nép nyomorán meggazdagodni üdvös. Azt sem tudják majd tőle idézni, hogy a seggnyalás kifizetődő, hogy tetves gondolatokkal ingerelni az elnyomottakat mennyire alávaló szemétség. Hogy nincs szükség felesleges szólás- és sajtószabadságra, azt sem adhatják a költő szájába. Hogy gyűlöld a menekültet, a más vallású népeket, üsd-vágd a nőt, ahol éred, és verd ki a szegényember kezéből a zsíroskenyeret, megint nem citálható tőle. Hogy négyszáz újsággal, orgánummal mondasd ki, milyen csudijó a szolgaság, szintén nem köthető Petőfihez.

– Van ez a digitális oktatás – hallom a képzelt párbeszéd foszlányait a Karamellából. – Lehetne valami petőfiset mondani a gyerekeknek március 15-én, hogy elhiggyék, mi vagyunk a Sándor örökösei.

– Nem nagyon lehet – hangzik a félénk felelet –, a digitális oktatásra szánt milliárdok némiképp eltűntek. Csak a hangzatos nevek maradtak meg: Digitális Jólét Program, Kollaborációs Tér, Szupergyors Internet Program. Az egyik kamutanulmánynak az volt a címe, hogy „Ajánlás megfogalmazása az oktatási célú digitális tartalmak hazai környezetben bevezethető interoperabilitási szabványrendszerére, melyet helyzetfelmérést és ajánlásgyűjteményt is tartalmazó, a digitális köznevelési tartalmak és szolgáltatások interoperabilitási szabványrendszerére vonatkozó szakértői tanulmány elkészítése útján valósít meg”.

– Hát ez tényleg nem úgy hangzik, mintha Petőfi írta volna – mondta a katonai kormánygép ajtajából visszanézve a Mini, és búcsúzóul arra tett javaslatot, jó, akkor nincs más hátra, meg kell íratni, hogy ő Petőfi reinkarnációja.

– De melyiké, főnököm? – hangzott el állítólag az államtitkári kérdés. – A nő Barguzinból? Jó lesz az nekünk?

– Igazad van, ez már gender. Akkor maradjon az, hogy Soros György a Metternich, Gyurcsány pedig az áruló, aki behívta az oroszokat, hogy leverjék a szabadságunkat.

– Az sem jó, nem javasolnám – mondta rettegve a kéknadrágos, barnacipős államtitkár.

– Miért?

– Mert azok mi vagyunk.

Így született meg a Nagy Március 15-i Ünnep Országos Előkészítő Programja (NMÜPOEP),

melynek kommunikációjára felkérték Vizslákkal Mutatkozó Vadászkiállításos Kovács Zoltánt (VMVKZ), a popkulturális vonatkozások kidolgozásával pedig megbízták Demeter Tesco Gazdaságos Szilárdot (DTGSZ).

Rögtön elkészültek az óriásplakátok, amelyekre ráírták, hogy a szabadság mindennél szentebb

A hűséges publicisták, akiket dohányboltokkal és más alapítványi pénzekkel, kuratóriumi állásokkal fizettek ki, azzal kezdték ünnepi írásaikat, hogy a tolvajlás és a nép megnyomorítása mindennapi gyakorlat ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezne a magyarok szabadságszeretete. Éhesen, teljesen lecsúszva is értelme van a hazáért való küzdelemnek, mert a végén meg tudja venni Mészáros Lőrinc, abból pedig a nép is részesülhet, mert egyszer majd kaphat tőle mindenki húszmillió forintos órát. Ha pedig valaki nagyon szabadságszerető, talán még gyémántberakásos gyűrűre is futja, mit sipákolnak állandóan a libernyákok, amikor ilyen szép kilátások előtt áll az ország.

Ez volt a gyásszal telt 10-es hét

Egyik éjjel azt álmodtam, ott áll Orbán a letaszított lánchídi kőoroszlán talapzatán, alatta tömeges oltásra érkező sokaság hömpölyög (Haynau avatta a hidat Világos után 1849-ben, a kormányhű járókelők lelkesen éljeneztek), benyúl a zsebébe, s egy marék vakcinát hint a mélybe. A tömeg egymást taposva rohan a koncért. De aztán felébredtem. Jöjjön a 11-es. Kicsit aggódom, mert nem tudom puszta kézzel lebirkózni a vírust. A Dicsőséges nagyurakat viszont álmomból felverve is el tudom mondani. Pedig nem vagyok Petőfi reinkarnációja.

Előző hét

Minimumus a vakcinátusban - nyitásnak indult, lezárás lett belőle, haza kéne menni

illusztráció: V.K.