Connect with us

Banánköztársaság

Egy évvel ezelőtt süllyedt el a Hableány

Megosztás

A sétahajó 2019. május 29-én este a híd közelében merült el a vízben, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét dél-koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg.

Őszre halasztották a Hableány-ügy tárgyalását

Szeptember 8-án kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI megkeresésére csütörtökön.

A törvényszék tájékoztatása szerint a szeptemberi időpont mellett október 14-ére is kitűzött a bíróság egy új határnapot.

Az ügyben március 11-én tartott előkészítő ülést a Pesti Központi Kerületi Bíróság,

ezt a koronavírus-fertőzés veszélye miatti óvintézkedésként a hallgatóság és a sajtó munkatársai kivetítőn keresztül, külön teremből figyelhették. Nem voltak jelen a koreai túlélők és az áldozatok hozzátartozói sem, bár értesítették őket, a bíróságnak ugyancsak a fertőzés veszélyére hivatkozva jelezték, hogy nem kívánnak részt venni az ülésen.

Az előkészítő ülésen április 30-ára, illetve május 28-ára tűzte ki eredetileg a bíróság a per tárgyalását, ám az áprilisi tárgyalás elmaradt és a csütörtökit sem tartják meg.

Május 29-e az egyéves évfordulója a Hableány katasztrófájának

Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. jogi képviselője csütörtökön azt mondta:

Ez az emlékezés napja lesz. Délelőtt 11 órakor, a Magyar- Koreai Baráti Társaság emlékezik az áldozatokra az Emlékfalnál. Előtte, 9:30 óra körül a baleset helyszínén a Panoráma Deck dolgozói emlékeznek meg hajóról vízbe helyezett koszorúkkal elhunyt kollégáikról, és a koreai áldozatokról.

2019. május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt

A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az ukrán kapitány ellen tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

A vád szerint a 65 éves ukrán kapitány a szállodahajóval a Duna bal partjáról, az V. kerületi, Akadémia nevű hajóállomásról indult el északnak, a Margit híd irányába

Az úti célja Passau volt. A hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, sűrű vízi forgalomban vezette, de szabad szemmel több mint egy kilométer távolságra el lehetett látni.

Fotó: a TEK szonárfelvétele

A Dunán ekkor azonos irányban haladt a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként 33 dél-koreai állampolgár tartózkodott.

A kisebb hajó a Parlament előtt balról megelőzte a szállodahajót,

majd előtte haladt és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A nagy hajót vezető vádlott ennek ellenére gyorsítani kezdett. Ekkor körülbelül öt percig szabad szemmel és a hajó radarberendezésének képernyőjén, valamint a helymeghatározó adatokat megjelenítő kijelzőn is egyértelműen látható volt a Hableány helyzete, iránya és sebessége.

Az ügyészség szerint a kapitány magatartása miatt ütközött

neki a szállodahajó a Margit híd alatt a Hableány hátsó részének, beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta a víz alá.

A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá merült, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 ember a vízbe került.

A baleset következtében valamennyien közvetlen életveszélybe kerültek, de az ügyészség szerint a vádlott nem tett eleget az adott helyzetben tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének.

 

A vád szerinti bűncselekmények miatt – a halmazati szabályokra figyelemmel – 2 évtől 11 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki az ukrán kapitányra. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség korábban azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre az ukrán kapitányt és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, erről azonban Jurij C. nem mondott le.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük