Egy igazi magyar horrorkórház – Egy beteg naplója 1.

A szerző ezt a már önmagában is elkeserítő címet adta naplójának: Egy elfeledett ember története. Munkatársunk engedélyt kapott az írás közlésére. A Városi Kurír több részletben avatja be olvasóit a horrorkórház démoni osztályán történtekbe. Ne feledje, nem kitalált történetet olvas!

Start!

Három és fél éve lettem súlyos beteg. Egy alattomos vérrög miatt évekig nem működött rendesen a májam, baj volt szinte az összes belső szervemmel, két évig ágyhoz voltam kötve, de hagyjuk is, a lényeg, hogy lassan már nem is számolom, mióta vagyok kórházban.

Induljunk innen. Ma vigyorogva közölte a főorvosom: Maga csak ne aggódjon, hogy itt lesz élete végéig, úgy is meghal hamarosan! Engem 15 hónapja nem vizsgálnak, nem kezelnek, sima nyugtatóval próbálnak tömni, amit nem szedek be, mert nem vagyok „nyugtalan”.

Úgy két hete itt is terjed a rühesség. Egyre több beteg vakarózik, a dolgozók be vannak szarva, hogy haza viszik a bajt, 3-4 naponta pánikszerű sikálásba kezd egy csapat takarító, a betegeket esténként vizsgálgatják, tegnap itt vizsgálódott a bőrgyógyász szakorvos, de az ágyneműket, ruhákat még nem sikerült egyszerre lecserélni, fertőtleníteni.

Ki tudja, meddig kell még itt lennem, ebben a dögvészben

Ez már nekem is sok, ki tudja, meddig kell még itt lennem ebben a dögvészben. Az egész egy nyomasztó időutazás.

De mégiscsak muszáj beszélnem róluk. A személyzetről. A szakemberekről. Olyan szinten cselédmentalitású népség, hogy a novemberi gyengécske béremelésükért alázatosan hálálkodtak, majd egymás között nagy hangon megbeszélték, hogy nem a kormány, nem a kórházi vezetés, hanem a betegek és a hozzátartozók rossz hozzáállása miatt keresnek ilyen rosszul (bizonyára hálátlanok vagyunk, mi betegek, meg a hozzátartozók).

Egyébként úgy néz ki, hogy a „nemlétező” rühességért a tróger betegek a hibásak. Ma reggel mindenkit kizavartak az ágyából, pattogtak, hogy milyen gyűrött az ágynemű, biztos retkes is, levetették a pizsamát, pólót, vizsgálgattak, taperoltak, mintha szakorvosok lennének, majd elmagyarázták a helyes zuhanyzás, a szappanhasználat titkait, csak hogy tudjuk. Olyan volt, mint 100 éve az afrikai ültetvényeken, ahol időnként átvizsgálták a bozótlakó négereket, benéztek a hónuk alá, a szájukba. Sajnos tűrni kell ezt a bohóckodást, mert ha az ember visszaszól, egyből felvezetik a lapjára, hogy „veszélyeztető magatartást tanúsít”, már előfordult mással, hallottam róla.

Utána tükörbe néztem. Nem hazudhatok magamnak: testileg-szellemileg teljesen leépültem, éjjel-nappal alszom, mindent elfelejtek, amúgy nemsokára meghalok, tulajdonképpen megváltás nekem a kórház.