Connect with us

Kerítésen innen

Egy morzsányi szeretet – ételosztás elő-gyermeknappal Debrecenben!

etelosztas
Megosztás

Az ország heroikus küzdelmet folytat a koronavírus járvány ellen, a mi életünkben talán még sohasem leselkedett ekkora veszély a magyar emberekre. A világjárvány emberi, gazdasági hatásai ma még felmérhetetlenek.

Egyben biztosak vagyunk: -vagy inkább hisszük- a járvány után talán jobb emberek leszünk mindannyian!

Sajnos a szegények napjainkban az éhezéstől jobban félnek, mint a járványtól. Ezen próbálunk a magunk szerény eszközeivel egy picinykét segíteni. Örömmel hallottuk Gulyás miniszter úról, hogy hétfőtől a kormány enyhítette a veszélyhelyzeti korlátozásokat.

A Morzsaparti csapat, együttműködve az önkormányzat családsegítő szolgálatával,az elmúlt hónapokban is segített a „védenceinek”.

A nagy létszámú ételosztásokra márciustól érthető okokból nem volt lehetőség

A korlátozások enyhítésével egy időben megkerestük Debrecen megyei jogú város önkormányzatát, kértük, hogy -minden lehetséges biztonsági előírás betartásával –

engedélyezzék ismét az ételosztásokat.

Örömünkre kedvező választ kaptunk,

így negyedév után, hétvégén ismét Morzsapartira várjuk azokat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán.

Az ételosztást elő Gyermeknappal is összekötjük

A szüleikkel érkező gyerekeket, játékokkal, könyvekkel, fagyival várjuk.

A Morzsaparti időpontja: 2020. május 23 / szombat/ 11.00-13.00 -óra között.

Helye: Debrecen, Petőfi tér

Kérjük, hogy az ételre várók maszkot hozzanak magukkal!

akiknek nem lesz, azok számára az egyesület ad védőeszközt. Ügyelünk arra, hogy a sorban állók között 2 méter távolság legyen. Helyszíni fogyasztás nincs.

Kéréseink:

> Várjuk a szombati partira a felajánlásokat, ételt, süteményt, tartós élelmiszert korlátlan mennyiségben;
>> Önkéntes segítőket is jó szívvel fogadunk, akik úgy érzik, tenni akarnak valamit a szegényekért;
>>Elő gyermeknapot is tartunk. Gyerekjátékokat, könyveket is szeretettel várunk.
>> Pénzbeli adományokra is számítunk. Az egyesület számlaszáma:

Egy Morzsányi Szeretet Egyesület;

Erste Bank; Számlaszám: 11600006–00000000—93568971

Szombati Morzsapartira a természetbeni adományokról május 22 / péntek/ 12.00-óráig kérünk tájékoztatást.

Email-cím: morzsapartydebrecen@gmail.com.

Aki a helyszínre kívánja hozni az adományát, kérjük szombaton 10.00-ig ezt tegye meg, hogy mindent elő tudjunk készíteni az ételosztás kezdetére.

Az esemény közösségi oldalán is elérhetőek vagyunk.

/A fotókon az eddig érkezett adományok egy része, és a legutóbbi Morzsapartiról készült képek láthatóak./

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük