Connect with us

Budapesti hétköznapok

Hajrá, Nagy Márton! Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy legyen legalább egy fránya szám, amit eltalál

Hajrá, Nagy Márton! Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy legyen legalább egy fránya szám, amit eltalál
Megosztás

Nem rég jelent meg a Városi Kuríron, hogy Nagy Márton az a közszolga, akit jelenleg nemzetgazdasági miniszterként tartunk el. Eddigi „remek ötletei” abban merülnek ki, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünket próbálja nekünk eladni, mint sikertörténet. Most éppen a főváros vezetésének „segítene”, mert úgy látja, hogy gáz van.

Karácsony Gergely méltányolta a gesztust és drukkol neki….

„Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy a magyar gazdaság, és immár a költségvetés teljhatalmú uraként legyen legalább egy fránya szám, egy darab előrejelzés, amit eltalál, sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez Budapest kapcsán most sem sikerült.

Mindenekelőtt felhívnám a figyelmét arra, hogy a főváros nem a hazug nevű szolidaritási hozzájárulásról magáról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta. Tudja, ez az a sarc, ami Tarlós István utolsó évében még 5 milliárd forint volt, idén pedig már 89 milliárdot akarnak elvenni a várostól. Vajon van észszerű indoka a 18-szoros emelésnek, már a Budapest-ellenes politikai hozzáálláson túl?

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

A mérték, az a lényeg miniszter úr,

emiatt állapította meg az Állami Számvevőszék, hogy Budapest az állami költségvetés nettó befizetője, emiatt mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy ez a helyzet ellentétes az alaptörvényben rögzített önkormányzati pénzügyi autonómiával. Emiatt állapította meg a Fővárosi Törvényszék, hogy ez a sarc konfiskáló jellegű.

Vagyis amit tesznek azt úgy hívják: elkobzás. Gazdaságpolitikának ez édes kevés.

A Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerős végzésben állapította meg, hogy jogellenesen van az állam zsebében Budapest pénze, a 2023-as sarcból 28 milliárd visszajár. És mi vissza is fogjuk venni, csak szólok, a 2024-es 40 milliárdos per pedig folyamatban…

Amit önök tesznek, annak semmi köze a szolidaritáshoz, sem a kisebb települések támogatásához.

Hogyan is lenne, hiszen őket sarcolják. A szolidaritási hozzájárulásnak nevezett elvonás a bevezetésekor 2017-ben 27 milliárd, idén pedig már 360 milliárd lenne. Vagyis a kormány az elhibázott gazdaság- és költségvetési politika árának jó részét éppen a települések, igen, a kisebb települések terhére is akarja kezelni. Ha már így megszólított, ugyan mutassa már be a kormány azt a folyamatot, ami alapján a Budapesttől elkobzott pénz eljut a kistelepülések támogatására. Írhat róla Facebook-posztot is. Addig álljon itt egy idézet az az Európai Tanács szakpolitikai jelentéséből:

„a szolidaritási hozzájárulás jelenlegi formájában nem kapcsolódik közvetlenül azokhoz az újraelosztási/kiegyenlítési intézkedésekhez, amelyekre a pénzügyileg gyengébb önkormányzatok jogosultak.”

Önök megsarcolják az önkormányzatokat, mindegyiket, majd elnyelik ezt a pénzt

Ez a helyzet miniszter úr. Látom, megint próbálkoznak a magyar politika egyik legnagyobb hazugságával, a Budapest-vidék szembeállítással. Nincs olyan, hogy Budapest vagy vidék. Csak olyan van, hogy Budapest és vidék. Ebből pedig világosan következik, hogy a Budapest-ellenes politika országrontó politika.

A költségvetés, tudja, végső soron értékválasztás. A magyar kormány választása az önkormányzati rendszer legyalulása. Budapest értékválasztása a város önrendelkezésének védelme.

Aki pusztán azzal érvel, hogy Budapest az ország leggazdagabb önkormányzata, az tudatosan akarja becsapni a magyarokat. Mert ez úgy igaz, hogy Budapest az ország legnagyobb, és mesze a legtöbb feladatot ellátó, mégis a legjobban sarcolt önkormányzata.

Budapest termeli meg az ország GDP-jének több mint egyharmadát. Ez a város az ország gazdaságának motorja, kulturális és szellemi életének szíve. Márpedig, ha a motor leáll, akkor a haladás is leáll ugyebár. Ha pedig valaki az ország szívét akarja megbénítani, annak számolnia kell azzal, hogy ettől az egész ország kap infarktust. Ez pedig súlyos károsodáshoz vezet abban az agyban, aki ezt jó ötletnek találta.

Jó egészséget kívánok!”

Szerző