Állati
Egy zöld- és egy jobbközép párt házassága
Együttműködésről állapodott meg a kampányidőszakra az LMP és az Új Kezdet nevű párt, korszakváltásra szerződtek – jelentette be az LMP miniszterelnök-jelöltje szombaton Kecskeméten.
A két párt együtt erősebb
Szél Bernadett a Kossuth-szobor lábánál, a két párt több mint száz tagja és szimpatizánsa előtt azt mondta: nem tekintik lezártnak a két párt szövetségét, együtt tudnak működni mindazon pártokkal, közösségekkel és emberekkel, akik a kormányváltáson túl korszakváltásban is érdekeltek Magyarországon.
Úgy fogalmazott: a teljes korszakváltás érdekében megfeszített tempóban dolgoznak majd a következő hónapokban, a két párt egymást erősítve fog küzdeni Magyarországért.
Az LMP és az Új Kezdet kialakította szövetségi politikáját az elmúlt hónapokban és letette az asztalra azt az együttes programot is, amely egy zöldpárt és egy vállaltan jobbközép párt
„házasságából született”
– közölte.
Gémesi György, az Új Kezdet elnöke hangsúlyozta: míg az LMP-nek országos frakciója, pártja van, az Új Kezdet a lokalitást, a helyi tapasztalatokat, a lendületet adja az együttműködéshez.
A legfontosabb az, hogy a két párt együtt erősebb
– hangoztatta.
Szél Bernadett elmondta: az együttműködési megállapodást december közepén, ünnepélyes keretek között írják alá Budapesten. Megerősítette: rendelkeznek 106 jelölttel, akiket majd be is mutatnak. Szerinte nő a támogatottságuk, és ha az emberek bizalmát szavazatokra tudják váltani, kormány- és korszakváltás lesz 2018-ban.
Az ellenzéki párt a 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyéről is dönt a szombaton kezdődött kétnapos kecskeméti kongresszusán.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem