Kerítésen innen
Egyesület a Római Partért: gettó tervezésére adott megbízást a Fővárosi Önkormányzat!
A fővárosi képviselők 19 igen, 2 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett fogadták el Dorosz Dávid és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes előterjesztését, melynek értelmében szakítanak azzal a korábbi koncepcióval, ami a Duna-part közelébe helyezné át az árvízi fővédvonalat.
A Római-parton a Királyok útja – Nánási út árvízvédelmi nyomvonalon már meglévő védmű fejlesztését is megvizsgáltatja Budapest egy újabb, a védműre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányban.
Az Egyesület a Római Partért közleményt adott ki:
„Egy elkülönített városrész (Gettó) tervezésére adott megbízást a Római-parton a Fővárosi Önkormányzat közpénzből!
A Római-part lakóházakkal, üdülőkkel, szállodákkal beépített 70 hektáros területét a Kerületről leválasztva (szegregálva) a Királyok-Nánási út vonalában két méter magas kerítés építésével különítené el örökre a Főváros vezetése, amelynek tetejére szükség esetén további 1,3 méteres mobiltoldalék tehető. A látvány sokkal inkább egy szegregációs zóna tömör kerítésére hasonlítana, mintsem egy árvízvédelmi védműre.
Közel kétezer helyben lakót es dolgozót tolnának be a Dunába.
A több méter magas fal megakadályozza a parton élő embereket az árhullám előli menekülésben, elzárva menekülési útvonalaikat, lehetetlenné teszi a parti ingatlanok árvízi védelmét, mivel a falon keresztül elérhetetlenné válnak az ingatlanok.
- Nem oldódik meg a terület csatornázatlansága, illetve az árvizek által okozott fertőzésveszély sem.
- Sérül az itt élők és ide látogatók egészséges környezethez való alapvető joga.
Úgy látjuk, hogy ezen tervek mögött egy bosszúszomjas politika,
a Római-parton élő emberek fizikai es gazdasági megsemmisítése, tulajdonaik áron aluli megszerzése húzódik.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Római-parton egyetlen illegális építmény sem található, minden tulajdonos építési és használatba vételi engedéllyel rendelkezik.
Felvetődik a kérdés, hogyan lehet közpénzt egy olyan nyomvonal tervezésére elkölteni,
amely köztudottan megvalósíthatatlan, amelyet több független szakértői tanulmány (Magyar Tudományos Akadémia, Műszaki Egyetem, Országos Vízügyi Hivatal) nem támogatott! Arról nem is beszélve, hogy két hatályos jogszabály (Kormányrendelet és Törvény) a Duna partjára jelöli ki az árvízvédelmi védmű megépítési helyszínét!
Mire esküdöztek a magukat demokratikusnak, liberálisnak, szocialistának nevező ellenzéki pártok képviselői, amikor elfoglalták a Fővárosi Közgyűlésben helyüket?!
Magyarország Alaptörvényének rendelkezése szerint a jogszabályok, a törvények mindenkire kötelezőek, még a Fővárosi Közgyűlésre, ill. annak tagjaira is! Vagy szerintük rájuk nem?!
Hol a jogállam, hol a jogbiztonság?!
A Római-parton élők nevében követeljük a Fővárosi Közgyűléstől, hogy tartsák be a hatályos jogszabályokat, azonnali hatállyal annulálják a szegregatív, jogszabálysértő rendelkezésüket, és haladéktalanul kezdjék meg a Római-parton a Duna-partélén az árvízvédelmi védmű terveztetését!”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat