Egyik szem sír, a másik nevet… – Az Orbán-évértékelő magyarra fodítva

A szombati Orbán-évértékelőnek nevezett felolvasásról már minden és annak ellenkezője is megjelent, mindenki megtalálhatta a szájízének megfelelő olvasatot. Lendvai Ildikónak, akitől nem áll távol a csípős irónia nyelve, amivel soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre szolgál, sikerült olyan mozzanatra találnia, ami teljesen más megvilágításba helyezi a kinyilatkoztatást.

„Megmondom, mi tetszett a legjobban a miniszterelnök évértékelőjén

• Nem, nem Várkonyi Andrea Dolce Gabbana pólója, ami a sajtó szerint 292.000 forintba kerül. Nem is az ugyanonnan való öve, állítólag 257.000-ért. Mikor öltözzön az a szegény asszony félmillióba (legalábbis derékig, a többiről a slendrián média nem adott pontos tájékoztatást), ha nem egy ilyen ünnepi alkalommal! Csak nem akarhatta, hogy a férje szégyenkezzen miatta… (Szó se róla, tényleg csinos volt.)
• Nem is a kormányfő nagyívű víziója tetszett, amit ilyenkor menetrendszerűen fel szokott vázolni az ő népének. Mert az most elmaradt, homlokát a jelen gondjai felhőzték be. Itt állunk télvíz idején víziótlanul.
• Nem is az, hogy akkor legalább megnyugtató magyarázatot adott volna a napirenden lévő kérdésekre. Ezekről sem beszélt: egy árva kukk sem hangzott el akkumulátorgyárról, egészségügyről, az Orvoskamara lázadásáról, Erasmus-programról és egyetemekről, pedagógus- és diáktiltakozásokról. Illetve pedagógusokról mégis: csak úgy lazán, de megkezdte összemosásukat a pedofilokkal egy iskolai asszisztens botránya kapcsán.”

Hogy akkor mi tetszett annyira?

Hát a rakodómunkás. Láttam Orbán fb oldalán, hogy a miniszterelnök kora reggel szemlézte a produkció helyszínét. Nyakában még nem a szép világoskék nyakkendő (lehetett szavazni az oldalán arról, milyen színűt vegyen, már várom a plakátokat, hogy a magyarok 97 %-a a kéket választotta), hanem egy sál. Amelyről Nagy-Magyarország ezúttal sajnálatosan hiányzott. Ennek ellenére kedélyesen szóba elegyedett a rendezkedő munkásokkal, kérdezvén, ők rakják-e össze a színpadot. Erre jött az én hősöm, a szarkasztikus rakodó. Azt felelte:

„Nem, mi vigyázunk rá, hogy ne vigyék el!”

Ez a mély társadalmi ismeretekkel felvértezett honpolgár jól ismeri a NER elitet. Tudta, miféle közönség tölti majd be a díszhelyeket.”