Connect with us

Ez a nap

Egyre kevesebb a közmunkás

kozmunkas
Megosztás

Több szakmában évről évre egyre kevesebb közmunkás dolgozik Magyarországon. A kormány ugyanis radikálisan faragja létszámukat és az utánuk járó állami támogatást is.

Az utóbbi időben több hiányszakmában is feltűntek a közmunkások. Úszómester, könyvtáros, vendéglátós – csak néhány olyan állás, ahol az állam, az önkormányzatok, illetve a vállalkozók így spórolnak a munkavállalók után fizetendő járulékokon.

Míg 2016-ban volt olyan hónap, hogy 240 ezer embert foglalkoztattak közmunkásként, mára nagyjából 100 ezerrel kevesebben lettek. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László szerint ilyenkor, tavasszal, aki csak teheti, a mezőgazdaságban vállal idénymunkát, és ősszel tér csak vissza a közmunkába.

Eddig legalábbis megtehették ezt. A kormány azonban úgy döntött, átalakítja a rendszert, mondván, túl sokan és túl hosszú időt töltenek közmunkában. Egy tavaly márciusi kormányhatározat alapján

2018 júliusától 3 éven belül csak 1 évig lehet majd valaki közmunkás.

Ennek nem csak a spórolás a magyarázata, de az is, hogy az iparban ma már akkora a munkaerőhiány, hogy az visszafogja a gazdaság növekedését. Az Európai Bizottság idén márciusban kiadott, Magyarországról szóló jelentése már nem csak az alacsony fizetések miatt kritizálta a közfoglalkoztatási programot, de azért is, mert a közmunkás túl sok, a szakmunkás túl kevés, ez pedig veszélyezteti az ország termelékenységét.

A kormány azt szeretné elérni, hogy 2020-ig fokozatosan 150 ezerre csökkenjen a közmunkások létszáma. „150 ezer közmunkás nyáron sok, télen kevés” – reagált a szakszervezeti szövetség elnöke, aki úgy látja, sokan kerülhetnek majd bajba, ha a kormány végleg elengedi a kezüket. Kordás László szerint a közmunka nem lenne rossz, ha közben lenne lehetőség tanulni: befejezni az általános iskolát vagy szakmát szerezni.

A kormány nem ad fizetésemelést a közmunkásoknak. Napi 8 óra közmunkáért évek óta havi bruttó 81 ezer 530 forint jár. Ebből valamivel több mint 50 ezer forint marad. Nehéz innen kitörni.

2017-ben a kormány 325 milliárd forintot szánt közfoglalkoztatási programokra, idén már csak 225 milliárdot, 100 milliárddal kevesebbet. Úgy kalkulálnak, ha kevesebb a pénz és kevesebb a poszt, a végén kevesebb lesz a közmunkás is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint idén márciusban 121 ezer olyan álláshelyet hirdettek meg, amelyre közmunkások jelentkezhetnek. Tavaly ez a szám 197 ezer volt. Ha a szűkítés ebben az ütemben folytatódik, éves átlagban akár már idén meglehet a 2020-as cél: a közmunkások száma 150 ezer alá mehet.

Sok településen nincs is más esély a túlélésre. Északkelet-Magyarországon, a Tiszántúlon és a Dél-Dunántúlon függnek leginkább a közmunkától: innen – pénz híján – sem elköltözni, sem ingázni nem lehet. A Dél-Dunántúlon van olyan járás, ahol minden 5. munkaképes korú közmunkás és alacsonyan iskolázott. Ugyanitt a regisztrált munkanélküliek aránya 15 százalék. Vagyis: ahol sok a közmunkás, ott sok a munkanélküli is. Közöttük sok a fiatal: az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatása szerint Szabolcs és Békés megyében a 20 és 24 év közöttieknél 8 százalék a közmunkások aránya.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

A közmunkás nem ember, dögöljön meg!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük