Kerítésen túl
Elbukott az Orbán-doktrína – A műtét már nem feltétele a nemváltás hivatalos elismerésének
Úgy tűnik, a gender és az azt körülölelő valóság elérte Közép-Európát, ahol nemcsak az orbán-doktrína hat, sőt! A műtét elvégzése nem lesz már feltétele a nemváltás hivatalos elismerésének – döntött az alkotmánybíróság Csehországban.
Ellentétes az emberi méltósággal
A CTK hírügynökség keddi ismertetése szerint a testület megszüntette a jelenlegi jogi szabályozás ezen kitételét. A sebészeti beavatkozás követelménye a nemváltás érdekében „ellentétben áll az emberi méltósággal” – mutatott rá az alkotmánybíróság döntésében, amely arra kötelezi parlamentet és az illetékes állami szerveket, hogy 2025 közepéig ennek megfelelően módosítsák a jelenleg érvényes jogszabályt. A bíróság tarthatatlannak minősítette a jelenlegi helyzetet, és felhívta a figyelmet, hogy a politikusok hosszú távon kevés figyelmet szentelnek a problémának. Az alkotmánybíróság elismerte, hogy a hatályban lévő szabályozás – mely szerint a nemváltást csak a vonatkozó sebészeti beavatkozás után lehet hivatalosan elismerni – legitim módon a jogbiztonságot és a stabilitást tartotta a legfontosabbnak.
„Az alkotmánybíróság szerint a nemi szervek sebészeti beavatkozás általi megváltoztatásának és a reprodukciós funkciók ellehetetlenítésének a törvényes követelménye közvetlen módon ellentétes a trasznemű személyek testi integritásának a védelmét szolgáló alapvető jogokkal és személyes autonómiájukkal, elsősorban azért, mert sérti emberi méltóságukat”
– olvasható a testület döntésének indoklásában, amelyet Jaromír Jirsa alkotmánybíró ismertetett.
Nem egyhangú a döntés
A 15 tagú testületben két alkotmánybíró nem támogatta a döntést. Az alkotmánybíróságot egy nemváltást akaró, hivatalosan nőként jegyzett személy kérte fel állásfoglalásra a témában. A nő férfinak érzi magát, de nem akar sebészeti beavatkozást, ezért a hivatalok a kérelmét elutasították.
Paragrafované znění zákona je @SpravedlnostCZ zpracováno již dva roky, nebyla však politická shoda, zda a kdy návrh zákona předložit do @strakovka. @usoud_official svým rozhodnutím dal jasný pokyn.
CTK: Operace nebude podminkou uredni zmeny pohlavi. US s platnosti od poloviny…
— Pavel Blažek (@blazek_p) May 7, 2024
A jelenlegi szabályozás ilyen irányú megváltoztatása már két éve készen áll, s rövidesen a kormány és a parlament elé kerül
– reagált Pavel Blazek igazságügyi miniszter az alkotmánybíróság döntésére az X-en.
Ennyit az orbán-doktrína „kisugárzásáról”.
Szerző
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet