Elfogadta a Twitter vezetősége Elon Musk körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát
Elfogadta hétfőn a Twitter mikroblog-szolgáltató vezetősége Elon Musk amerikai üzletember körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát, így a világ egyik leggazdagabb emberének kezébe kerül az egyik legbefolyásosabb közösségi médiaplatform – számolt be az amerikai sajtó.
Elon Musk április 14-én tett ajánlatot a Twitter megvásárlására
Musk részvényenként 54,2 dolláros árat kíbált, ezzel 43,39 milliárd dollárra értékelve a céget. Az egyebek között a Tesla céget is irányító Musk ezután azt mondta, hogy ez az ajánlat „a legjobb és az utolsó”, és a lap forrásai szerint a cég igazgatótanácsának elnökével, Bret Taylorral folytatott beszélgetésén megerősítette, hogy nem áll szándékában megemelni a felvásárlásra szánt összeget.
A megállapodás értelmében a Twitter részvényesei a tervezett tranzakció lezárásakor 54,2 dollárt kapnak minden egyes törzsrészvényért.
A hétfői megállapodásban szereplő részvényenkénti ár magasabb, mint az a nagyjából 48 dolláros árfolyam, amelyen a társaság papírjai még Musk első bejelentése előtt forogtak, de lényegesen alacsonyabb, mint a tavalyi, 70 dolláros részvényárfolyam.
A piac akkor arra számított, hogy a Twitter elutasítja Musk ajánlatát, mivel a cég igazgatósága április 15-én megállapodott egy újabb részvénykibocsátásról, védekezésül a Tesla Inc. vezetője által kezdeményezett felvásárlás ellen.
A Twitterben 9,2 százalékos részesedéssel rendelkező Musk azonban a múlt héten közölte, hogy 46,5 milliárd dolláros forrással rendelkezik az ügylet finanszírozására, és kész közvetlen kivásárlási ajánlatot tenni a részvényeseknek. Ezt követően megváltozott a Twitter vezetőinek álláspontja, és megegyeztek, hogy tárgyalnak Muskkal.
🚀💫♥️ Yesss!!! ♥️💫🚀 pic.twitter.com/0T9HzUHuh6
— Elon Musk (@elonmusk) April 25, 2022
A milliárdos a Twitter felvásárlását azzal magyarázza, hogy a közösségi hálózatot „a szólásszabadság platformjává” kívánja tenni szerte a világon.
A hónap elején Musk egy konferencián azt mondta, „nem egyfajta pénzszerzési módként” tekint a Twitterre.
Forrás: MTI