Az LMP és a holtlelkek – Elgondolkodtató hamisítások

Nem vagyok híve az okiratok hamisításának. Noha, egész kacifántosan elméletet gyárthatunk arról is, hogy az LMP maga hamisított, majd hívta fel rá a figyelmet, azért remélhetőleg meglesz az aláíró. Talán még az is, aki telefonált.

Nem elég az ellenőrzés? Besúgás is kell?

Egy hír azt mondja, hogy az LMP kisvárdai ajánlóívein hamis aláírásokat találtak. Nem az írta alá, akinek az adatai az aláírás mellett szerepeltek. A helyi választási bizottság (hvb) emiatt rendőrségi feljelentést tesz, mert ez kérem okirathamisítás. Ez rendben is van. Ne is irkáljon senki alá más helyett. Eszemben sincs védeni senkit, aki okiratot hamisít.

Ugyanakkor az eset körülményei elég elgondolkodtatóak lehetnek. Láczay György, a bizottság elnöke azt mondta, hogy a bizottság „információkat kapott” a valótlan aláírások lehetőségéről. Ha ezt követően kezdték tüzetesebben átnézni az íveket, akkor ez vajon azt jelenti, hogy információkapás nélkül nem tüzetes az ellenőrzés? Reméljük, nem. Ha azonban egyébként is szigorú az ellenőrzés, akkor miért kell külön információ, besúgás hozzá? Azért, hogy az elkövető biztosra menjen? Mert nyilvánvalónak tűnik: a legbiztosabb információval az rendelkezhet a hamisítás tényéről, aki elkövette. Esetleg az is, aki megbízta. Ne, ne gyártsunk összeesküvés-elméleteket!

Anélkül tehát feltételezzük, hogy a hamisító hamisít. Biztosan le akarja buktatni a hamisítás tényét, tehát be is jelenti. Azért, hogy egész biztosan lebukjon a hamisítás: a „hvb stábjában dolgozó egyik számlálóbiztos a saját nevét és aláírását találta meg”, de „a hvb-tag nyilatkozata szerint, ő az LMP-re nem tett ajánlást”. De kérem! Most egész biztosan el kellene hinnünk, hogy a számlálóbiztosok az ívek ellenőrzése során nem szúrják ki a kolléga, vagy netán a saját nevüket? Ha ezt nem hisszük el, akkor azt kellene hinnünk, hogy a hamisító – minden különösebb hátsó szándék nélkül – olyan nevet hamisít, amit biztosan fölfedeznek? Ráadásul a keresztnevet is elírva, hogy még feltűnőbb legyen?

Furcsa kérés

De a másik eset sem kevésbé érdekes. A hír szerint „egy választópolgár fordult általános kérelemmel a hvb-hez, tájékoztatást kérve arról, hogy neve vagy adatai szerepelnek-e valamelyik jelölőszervezet ajánlóívén”. Ez legalább annyiban életszerű, hogy egy ismerős megláthatta, amikor maga is aláírt, furcsállhatta, és megemlíthette. Mert ellenkező esetben, azt hiszem, kevés olyan ember van, aki nem írt alá senkinek, de azért még ki is vizsgáltatja a bizottsággal, hogy tényleg nem írt-e alá? De azért ez az ötlet sem megvetendő. Lehet, hogy mozgalmat kellene indítaniuk azoknak, akik senkit sem ajánlottak? Részletes kimutatást kérve arról, hogy kinek nem írtak alá. Ebben az esetben még az is lehet, hogy igen érdekes eredmények születnének. De az, hogy a bizottságok dolgozói, miközben igencsak megdolgoznának a pénzükért, ledobnák a láncot, erősen valószínű.

Átlátszó provokáció

Azt azonban továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy nem vagyok híve az okiratok hamisításának. Noha, egész kacifántosan elméletet gyárthatunk arról is, hogy az LMP maga hamisított, majd hívta fel rá a figyelmet, azért, remélhetőleg, meglesz az aláíró. Talán még az is, aki telefonált. Mert ellenkező esetben, igen nehéz lesz megszabadulni attól a gyanútól, hogy nagyon olcsó, és átlátszó provokáció történt. Különösen az első, a hvb-tag nevében elkövetett hamisítás esetében.