Budapesti hétköznapok
Elhunyt Lang Györgyi
Hatvanhat éves korában elhunyt kollégánk, Lang Györgyi énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-dö-dő együttes tagja – adta hírül a Klubrádió.
Hatvanhat éves korában elhunyt kollégánk, Lang Györgyi énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-dö-dő együttes tagja – adta hírül a Klubrádió.
Lang Györgyi 1957. május 10-én született Szegeden
1975-ben érettségizett a zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumban. 20 évesen (1977) kezdte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Diplomája 1981-es megszerzése után 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt.
1988-ban Falusi Mariannal megalakították a Pa-Dö-Dő együttest. Első fellépésük abban az évben volt az Interpop fesztiválon. Egy évvel később kiadták első lemezüket Pa-Dö-Dő I. címen. 1990-ben nagy sikert aratott Kiabálj! című albumuk.
2021-ben megkapta a Terézváros Kultúrájáért Díjat, a Radnóti Miklós antirasszista díjat pedig 2018-ban.
A Klubrádióban egészen az utolsó időkig együtt vezették az Ötöst Falusi Mariannal, és a csapat tagjaként a klubrádiós rendezvényeken is állandó fellépő volt.
28 éves korában diagnosztizálták betegségét, a sclerosis multiplexet. Emiatt évek óta kerekesszékkel közlekedett, de aktív életet élt, koncertezett, utazott, műsort vezetett a Klubrádióban.
Különlegesen szabadságszerető, nagyszerű ember volt.
Kulka-Falusi-Lang: 20 éves tea
Szerző
Friss
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti