Connect with us

Budapesti hétköznapok

Végre! – Hétfőn indul a felújítás után teljes hosszában a M3-as metró

Megosztás

A rekonstrukció befejezése után szinte egy vadonatúj metrót kapnak vissza a budapestiek és a fővárosba látogatók.

Megosztás

Vasárnap befejeződik a felújítás és hétfőn délután hivatalosan is újra indul, teljes hosszában, az M3-as metró, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között.  Ekkortól az állomáspótló buszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak. A rekonstrukció befejezése után szinte egy vadonatúj metrót kapnak vissza a budapestiek és a fővárosba látogatók.

Fellélegezhetünk

Öt és fél év után befejeződik Magyarország legforgalmasabb vasútvonalának, az M3-as metrónak a felújítása. A rekonstrukció utolsó ütemében a Lehel téri és a Nagyvárad téri állomások újultak meg. A két állomás átépítése azért maradt a folyamat legvégére, mert a felújítás ideje alatt itt fordultak meg a szerelvények.

Előreláthatólag május 22-én, hétfőn a délelőtti órákban adják át a Lehel téri és a Nagyvárad téri állomásokat, így aznap délutántól már minden állomáson megállnak a teljes vonalon közlekedő M3-as metró szerelvényei.

Változik a felszíni közlekedés is

Az állomások megnyitásával egyidőben, május 22-én délután kismértékben változik a felszíni közlekedés is. Az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok a továbbiakban nem közlekednek, majd május 23-tól, keddtől a 34-es és a 106-os buszok újra a Göncz Árpád városközponttól indulnak és oda érkeznek. Változik az 1M villamos jelzése is: június 1-től 1A jelzéssel, de továbbra is a Bécsi út / Vörösvári út és a Népliget között járnak a villamosok.

Tetőtől talpig, a KöKitől Újpestig megújult a metró
Az M3-as metró felújítása a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával befejeződik. Május 22-től már minden nap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok. Az állomások környezetében kisebb, a metróközlekedést nem befolyásoló, és közvetlenül nem a felújításhoz kapcsolódó munkákra még számítani lehet az elkövetkezendő hetekben.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító M3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. A felújítás alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is.

Az elmúlt időszakban minden állomás új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozottak is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozottak közlekedését.

(Kép: BKK)

(Forrás)

Kapcsolódó

Szerző