51 évesen elhunyt Lengyel Anna dramaturg – Legyen könnyű neki a föld!

51 évesen elhunyt Lengyel Anna dramaturg, műfordító, a PanoDráma alapítója, a FreeSZFE Egyesület tanára.

„Ha a bátorságnak, az élet szeretetének szobrot állítanának, akkor én azt javasolnám, hogy Lengyel Annáról mintázzák

Nem ismertem ilyen nagy harcost életemben, aki nem ismert félelmet, meghátrálást, lehetetlent. Csodáltam, ahogyan küzdött a betegséggel, ahogyan nem adta meg magát, ahogyan hitt a gyógyulásban, abban, hogy ő a gyógyíthatatlant is legyőzi. És még arra is jutott ereje, hogy másokat bátorítson, másoknak erőt adjon, miközben ő maga is az életéért küzdött. Kinyitott sok ajtót, amelyet előtte senki nem mert, nyíltan beszélt a betegségéről, a gyógyulás reményéről azért, hogy másoknak is reményt adjon. Rajongott az orvosaiért, akik gyógyítani próbálták, hálás volt nekik, bízott bennük és bízott magában. Éppen csak megpihent egy műtét után és már jött a következő. És közben bennünket vigasztalt, hogy ne keseredjünk el. Elmagyarázta mi történik éppen és az miért jó. Okos volt, művelt és nagyon bátor. Nyitott volt mindenre, kereste a kihívásokat. Egyszerre volt kemény és lágy, durva és szeretettel teli. Élt halt a szakmájáért és nagyon-nagyon szeretett volna boldog lenni. Elégedett volt az életével, mindennek tudott örülni. Még a betegségében is megpróbálta a jót keresni és a szakmája nyelvére lefordítani mindazt, amit átélt és tanult ez alatt az idő alatt életről, betegségről, küzdelemről, reményről és bukásról. Annyi erő volt benne, hogy még a legnehezebb pillanatokban is megpróbált nekünk is erőt adni. Nagyszerű ember volt, nagyon fog hiányozni!” (Vásárhelyi Mária)

Lengyel Anna 1969-ben született Budapesten

Édesapja Lengyel Péter író, édesanyja Takács Zsuzsa költő. Négyéves korában közös otthonukból elköltözött édesapja, aki azonban rendszeres jelenlét maradt a gyerekek életében, s akihez 16 éves korában odaköltözött. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkezett angol és – édesapja második felesége, Zsolt Angéla klasszika-filológus hatására – latin szakra. Négy év után a latint amerikanisztikára cserélte, s végül csak angolból diplomázott.

Kislányként színésznő szeretett volna lenni, de rájött,

“hogy az exhibicionizmusnál mélyebb vonzalom köti a színházhoz”.

1992–1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója volt, itt szerezte második diplomáját. Ösztöndíjjal tanult egy iowai egyetemen is egy fél évig, majd 1997-98-ban Fulbright-ösztöndíjas PhD-hallgató volt a New York-i Columbia Egyetemen.

1994-2002 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban főleg Eörsi István, Ascher Tamás, Keszég László, Bezerédi Zoltán és Kelemen József (színművész) mellett dolgozott.

“Vicces, de az egyik fontos fordulat az Operettszínházban történt. Az akkori igazgatónak, Németh Sándornak tanítottam be angolul Feri bácsi szerepét a Csárdáskirálynőből. Megvetettem az operettet, amíg egyszer az Őrült nők ketrecére adott két jegyet, amit nem lehetett visszautasítani. Szégyen, nem szégyen rabul ejtett az előadás. Aztán amikor Szilviaként végszavazhattam neki a színpadon, végleg eldőlt, hogy még abban az évben jelentkezem dramaturg szakra” –

mesélte egy interjúban Lengyel Anna.

2004–2008 között a Krétakör Színház dramaturgjaként saját szabadegyetemet és nemzetközi drámák felolvasószínházi sorozatát szerkesztette és vezette a produkciós dramaturgia mellett.

2008-ban megalapította saját független dokumentumszínházát, a PanoDrámát, amely elsősorban szó szerinti, ún. verbatim előadásairól ismert. 80–100 óra interjúanyagból és akár 2 ezer oldal egyéb dokumentumból készítenek 90 perces előadásokat. Ahogy Anna szokta mondani: “övék az élet színháza”.

A PanoDráma mellett továbbra is folyamatosan dolgozott külföldön,

többek között Ascher Tamás, Schilling Árpád és Alföldi Róbert mellett dramaturgként és német illetve angol fordítóként.

2017-ben lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála. Betegségéről nyíltan beszélt és írt, rengeteg embert döbbentett rá arra, hogy a rákos megbetegedésekről való beszéd még mindig tabu.

Rákparák címmel közérdekű beszélgetéssorozatot is indított a Katonában.

“A beszélgetések célja a rákhoz kapcsolódó stigmától való megszabadulás, annak a félreértésnek a feloldása, hogy a rákdiagnózis – fajtától, stádiumtól, a beteg korától, általános fizikai és pszichés állapotától függetlenül – egyenlő volna a halálos ítélettel. Hogy merjünk kérdezni, és tanuljuk meg magunkat képviselni”

-mondta.

“Nagyon bízom abban, hogy meggyógyulok, és mindent meg is teszek érte. De ha végül bele kell halni ebbe a betegségbe, hát akkor ez van. Addig viszont minél teljesebb életet akarok élni. Majd hülye lennék önként lemondani évekről vagy akár évtizedekről, csak mert folyton a haláltól rettegek, vagy mert engedem, hogy a betegségről szóljon az életem. Bakancslistám egyébként nincs, nem hiányzik semmi. Boldog ember vagyok. Reméljük, hogy kilencvenévesen is az leszek”

– tette hozzá.

“Bennem él az a idealizmus, hogy a színház tud változtatni a társadalmon”

– vallotta az utolsó pillanatig.

Szent meggyőződése volt, hogy csak úgy érdemes élni, ha életünk végéig tanulni akarunk

Amikor arról kérdezték, mi a legtöbb, amit a színházzal el lehet érni, azt felelte:

“Az általunk is bemutatott Laramie-projekt Amerikában elérte, hogy Barack Obama a homofóbiát felvegye a gyűlölet-bűncselekmények közé, s ahhoz is sok köze van, hogy a melegházasság ott most már alapjog. Egyrészt ezt. Másrészt azt, hogy szembenézzünk magunkkal, személyes és társadalmi felelősségünkkel, és ha úgy tűnik, hogy épp most játsszuk el a gyerekeink jövőjét, akkor álljunk fel abból a kurva karosszékből, és tegyünk ellene.”

VIA Szinhaz.online