Kerítésen innen
„Elképesztő cinizmus úgy tenni, mintha a kormánynak semmi köze nem lenne a saját rendeletéhez”
Az utóbbi egy évben 14-szer kötelezte a strasbourgi emberi jogi bíróság a magyar államot, hogy haladéktalanul adjon enni a zónákban lévő embereknek.
Kegyetlen színjáték
„Abban az országban, ahol egyik napról a másikra alkotmányt módosítanak és milliárdokat tudnak elvenni valakitől vagy odaadni valakinek, elképesztő cinizmus úgy tenni, mintha a kormánynak semmi köze nem lenne a saját rendeletéhez. Ami a déli határnál lévő tranzitzónában zajlik, az egy furcsa, kegyetlen színjáték.”
A többi között ezt mondta a Népszavának Zádori Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa azután, hogy Szél Bernadett független képviselő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a „tranzitzónában napi rutinná vált éheztetés miatt”.
Kötelezés van, étel nincs
Zádori emlékeztetett: az utóbbi egy évben 14-szer fordultak a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, és minden esetben arra kötelezték a magyar államot, hogy haladéktalanul adjon enni a zónákban lévő embereknek. A problémát egy tavaly július óta hatályos szabály okozza.
Ez alapján több esetben nem adtak ételt azoknak a menedékkérőknek, akiknek a kérelmét elfogadhatatlanság miatt elutasították, de ők ez ellen fellebbeztek. (A kérelem – a magyar gyakorlat szerint – azért elfogadhatatlan, mert a menedékkérő biztonságos tranzitországon, például Szerbán haladt át.) A hatóságok ilyenkor már nem menekültügyi, hanem idegenrendészeti eljárásként kezelik az ügyet, így a kismamákat és a gyerekeket kivéve, nem kötelesek nekik ellátást biztosítani.
Börtönkörülmények között
– A tranzitzónában lévők börtönkörülmények között élnek, pedig semmilyen jogsértést nem követtek el, hiszen épp a magyar kormány jelölte ki a zónákat, hogy ott legálisan adhassák be a kérelmeket – mondta Zádori Zsolt, hozzátéve: akár változik a kormányrendelet, akár nem, ételt adni kell az ott lévőknek.
Kérdésre a Belügyminisztérium a napokban azt írta: „a tranzitzónákban elhelyezettek a menekültügyi eljárás végleges lezárásig jogosultak ellátásra (étkezés, egészségügyi ellátás, szállás, oktatás stb.)”.
Azzal kapcsolatban, hogy Szél Bernadett a múlt héten említést tett egy, a tranzitzónában lévő, 10 éves agydaganatos kislányról is, a minisztériumi válaszban azt írták: a menekültügyi hatóság ténylegesen folytatott eljárást egy 7 fős család kérelme ügyében, az egyik gyereket Szerbiában tavaly megoperálták. A szülők azonban a szerbiai orvosi kezelést januárban felfüggesztették, és márciusban beléptek a tranzitzónába. Magyarországon „a gyermek egészségügyi ellátása folyamatos, édesapja kíséretében naponta kétszer kap orvosi kezelést”, illetve engedélyezték a családnak, hogy más befogadó intézménybe kerüljenek.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Műbalhét KDNP-s erősítéssel folytatnák regnálóék, de úgy tűnik, érdektelenség miatt hamvába hull…
- Sulyok Tamás elmagyarázta, miért írta ‘űzött majom sebességgel’ alá a gyülekezési törvény módosítását
- Bolond világ! – Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas….
- A Trump-kormány elkaszálta a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték
- Brávó! A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója: össze-vissza hazudozott a ‘Telex selejt’ – A nyomaték kedvéért poloskás képpel posztolta
- Orbán Viktor közösségi uszítás okán feljelentve – Polt legfőbb ügyész dönt a továbbiakról…
- Szentkirályi Alexandrára ‘rátörték’ a nyitott ajtót, a hölgy műmeglepedten fogadta az ‘atrocitást’
- Magyar-magyarázat arra, hogy miért maradt csendben a Pride betiltása elleni tüntetéssel kapcsolatban
- Meg áll az ész és ácsorog – Vita közben egymást videózza provokátor és politikus
- Az Országos Mentőszolgálat vezetésének legújabb szégyenletes tette