Connect with us

Ez a nap

Ellenzéki pártok a sajátos nevelési igényű gyermekek képzéséről

Megosztás

Ellenzéki pártok több erőforrást, több szakpedagógust és nagyobb anyagi támogatást szorgalmaznak a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésének érdekében.

A gyerekek a valóságban nem kapják meg a szükséges fejlesztéseket

Hétfőn budapesti sajtótájékoztatón a DK-s Arató Gergely azt mondta, hogy a közoktatás nem képes biztosítani a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlődéséhez szükséges feltételeket. Az oktatási intézményekben sokkal több fejlesztőpedagógust és pedagógiai asszisztenst kell alkalmazni, az iskolák számára pedig biztosítani kell az anyagi lehetőségeket a fejlesztéshez – jelentette ki.

Szerinte az ország jelentős részén nincs megfelelő fejlesztés és ellátás, más részein pedig az intézmények csak formálisan látják el a feladataikat, a gyerekek a valóságban nem kapják meg a szükséges fejlesztéseket.

Bősz Anett (Liberálisok), független képviselő azt hangsúlyozta, hogy nő az SNI-s gyermekek száma, a bürokratikus oktatási rendszerben azonban nem lehet segíteni ezeken a diákokon. Már az a korábbi felmentés sem létezik, hogy az érintett tanulók időlegesen ne kapjanak jegyet olyan tárgyakból, amelyekből hátrányuk van – tette hozzá, és úgy fogalmazott: a rendszerbe fontos beépíteni a szabadságot és az empátiát.

Kevés a gyógypedagógus

Az LMP-s Ungár Péter hangsúlyozta, hogy a magyar megyék jelentős részében nincs gyermekpszichiáter és nem képes felállni olyan bizottság, amely meg tudja állapítani, hogy egy gyermek SNI-snek számít-e. A képviselő szerint sok iskola csak papíron képes foglalkozni ezekkel a diákokkal, a gyakorlatban nem. A „megalázóan alacsony” bérek miatt ugyanis kevés a gyógypedagógus és pedagógusi szakasszisztens.

A szocialista Kunhalmi Ágnes úgy értékelt, hogy a közoktatás rendszere nem gyermekbarát. Gyógypedagógusokból óriási a hiány, ugyanis nagyon magas a pályaelhagyók száma – mondta, hozzátéve: a szakma számára kiemelt béreket és kiemelt figyelmet kell biztosítani.

Az integrációhoz biztosítani kell az anyagi feltételeket

A képviselő azt is javasolta, hogy minden pedagógust készítsenek fel a halmozottan hátrányos és a problémával küzdő gyermekek képzésére. A politikus hozzátette, hogy minden óvodában gyógypedagógusokat kellene alkalmazni.

Hazai András, a Demokratikus Koalíció III. kerületi szervezetének elnöke arról beszélt, hogy ha egy iskola integráltnak számít, akkor biztosítani kell számára az ehhez szükséges feltételrendszert is.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

4325 tanár hiányzik az iskolákból

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük