Kerítésen innen
Emlékeznek még Tarlós „fakocka gate”-jére? Most jön a „két csavar, ami kisiklatta a vonatot”-saga – Frissítve!
Tarlós István regnálása idején sok más mellett az elrontott metrókocsi-felújítás megmagyarázásában is jeleskedett, gondoljunk csak az általa kitalált „fakocka gate”-re, amikor az ajtók hibás és balesetveszélyes záródását azzal próbálta magyarázni, hogy „valakik” egy fakocka odahelyezésével gátolták, hogy azt ne mondjuk, szabotálták a BKV munkáját. Lázár -akarom mondani a „szervezet”- sem találta fel a csőben a lyukat MÁV-ügyben…
A 2, azaz kettő renitens csavar…
Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet előzetes jelentést adott ki a helyszíni szemle adatai alapján szerda éjfél körül a Keleti pályaudvaron kisiklott vonatról. Eszerint
a kisiklást két törött csavar okozta, ami az egyik sínpárt rögzítette korábban a váltó tolórúdjához.
A szakmai nyelven írt jelentés értelmezése szerint
a vonat érkezésekor a váltórúd áttolta volna a (szomszédos pályára terelő) úgynevezett csúcssíneket a helyes állásba, hogy a vonat a pályán maradjon, ám a törött csavarok miatt ez nem sikerült, így azok a fősín mellett maradtak, és átterelték a szerelvényt a szomszéd pályára, ahol semmi keresnivalója nem lett volna. (Azon ugyanis egy másik vonat érkezett.)
-írta a Telex.
A bajt a tolórúd valós mozgása miatt a biztosítóberendezés nem észlelte, észlelte viszont szerencsére a mozdonyvezető, aki vészfékezéssel megállította a szerelvényt, mielőtt nagyobb baj történt volna. A váltás közbeni fékezés miatt olyan oldalerők keletkeztek, amik kicsit megdobták a kocsikat, de senki sem sérült meg.
Érti már? Lázárnak semmi köze hozzá….
A portál információja szerint a két csavarból az egyik már régebben eltört (rozsdás volt), a másik a váltáskor törhetett el. A jelentés szerint
a MÁV Zrt. 2024. augusztus 25-én, 19 óra 10 perckor jelentette a Közlekedésbiztonsági Szervezetnek, hogy Budapest-Keleti pályaudvaron a 74-1 sz. vonat több kocsija kisiklott. A bejelentést követően a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálóbizottsága azonnali helyszíni szemlét tartott.
A helyszíni szemle tapasztalatai és a begyűjtött bizonyítékok alapján a szervezet szakemberei
megállapították, hogy mindkét vonat lezárt vágányúton, jelzőkezeléssel haladt be az állomásra. A pontos szakmai leírás szerint a 74-1 sz. vonat vágányútjában fekvő 4 sz. átszelési kitérőben a vonat érkezési irányából érintett mindkét csúcssín simult a tősínhez, ezért azon a mozdony és az első 5 kocsi kerekei a pályát elhagyták. A mozdony kerekei utóbb visszatértek a pályára úgy, hogy azzal a mozdony a szomszédos – a 656-1 sz. vonat számára kijelölt – vágányra került. A 656-1 sz. vonat mozdonyvezetője a még mozgásban lévő, de már kisiklott kocsikat észlelve gyorsfékezéssel megállította vonatát kb. 50 méterrel az ütközés előtt.
Mint a jelentés folytatja,
a 4/a sz. váltó egyik csúcssínjét annak mozgató rúdjához rögzítő csavarok eltörtek, ennek következtében a váltó állításakor az állítórúd a csúcssín tényleges mozgatása nélkül a vágányúthoz szükséges végállásba került, így a biztosítóberendezés a váltót helyes állásúnak érzékelte a két simuló csúcssín ellenére.
Az esemény okainak feltárása, valamint a tanulságok levonásával a jövőbeni hasonló események bekövetkezésének megelőzése érdekében a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakmai vizsgálatot indított, ami a vizsgálat lezárultával nyilvános zárójelentést készít, melyet a honlapján közzétesz.
Frissítés! (Reszkess csavar?)
A 24.hu-nak a BRFK kommunikációs osztálya azt írta:
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytat nyomozást. A vonat jelenleg is a Keleti pályaudvaron van”.
Hozzátették, hogy a folyamatban lévő eljárás érdekében jelenleg nem adhatnak bővebb tájékoztatást.
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem