Bevallom, ahhoz a kisebbséghez tartoztam, amely abban hitt, hogy a határozott és széleskörű ellenállást látva a Fidesz kitalál valamit, amivel ki tud hátrálni a CEU-botrány mögül, és persze a CEU-ra fogja ráfogni, hogy meghátrált, de végül úgy alakítja majd a dolgokat, hogy maradhasson Budapesten.
Nem így történt, és mérhetetlenül szomorúnak tartom a történteket.
Azok közé tartozom, akik igyekeznek az érzelmeiket a háttérbe szorítani, és felsorolni a különböző politikák mögötti lehetséges érdekeket.
Amikor a kormány sorosozik, ennek a haszna rövid távon jelentkezik és az övé, hiszen megnyeri a következő választást, míg a hátránya nem az övé, hanem a társadalomé, amelyet átitat a gyűlölködés és hosszú távon ez is a Fidesz ordas érdekeit szolgálja. Ennyiben, bár mérhetetlen ellenszenvvel figyelem a gyűlölet-kampányt, ezt legalább érteni vélem. Micsoda cinizmus és gonoszság mindeközben! Azt hitték, nagyon ravaszok?
Hoztak egy törvényt, amelynek feltételeiről azt gondolták, hogy azokat a CEU nem tudja teljesíteni? Majd miután a várakozásokkal ellentétben a CEU teljesítette a lehetetlennek látszó feltételeket, így saját maga nem teljesítette a rá háruló és mindenben előkészített feladatokat. Csak alá kellett volna írniuk egy nyomorult papírt, amelyet ők maguk tárgyaltak végig, saját maguk egyeztek meg a végső feltételekben. Nem írták alá, és nincs olyan isten, amellyel elhitethetik, hogy nem jártak el rosszhiszeműen és végtelen aljas módon.
A folytatásban. Orbán kisebbségi érzése.