Ez a nap
EP-választás – Nahát! A Fideszt csak kétezer forintra büntetik
Kétmillió 205 ezer forint bírságot szabott ki a határidőig vissza nem vitt ajánlóívek miatt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület hétfői ülésén 13 ügyben hozott határozatot, a megbírságolt pártoknak ívenként ezer forint bírságot kell befizetnie a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára, a legtöbbet, 1 millió 210 ezer forintot az Egységes Magyar Nemzeti Néppártnak.
A bírság vissza nem vitt ajánlóívenként ezer forint
A jogszabály szerint az ajánlások gyűjtésére és a listák bejelentésére április 23-án 16 óráig volt lehetőség. A pártoknak a rendelkezésükre bocsátott összes ívet vissza kellett adniuk az NVI-nek. Amelyik párt ezt elmulasztotta, megbírságolták. A bírságot az NVB szabta ki hivatalból, ennek összege minden be nem nyújtott ajánlóív után ezer forint. Nem szabható ki bírság olyan, ajánlást nem tartalmazó ív után, amelyet a határidő lejártát követő napon adnak le.
Az NVB hétfőn döntött a bírságokról. A legtöbbet, 1 millió 210 ezer forintot az Egységes Magyar Nemzeti Néppártnak kell fizetnie. A Haza Pártja 562, a Mi Hazánk Mozgalom 92, a Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt 69, a Magyarországi Nemzetiségek Pártja 58, a Magyar Munkáspárt 51, a Jobbik Magyarországért Mozgalom 48, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 28-28, a Momentum Mozgalom 26, a Magyar Gazdaság Párt 3, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt 2 ajánlóívet nem adott le a határidőig.
Ha egy párt nem fizet, a pénzt behajtja a NAV
Jogorvoslatért a Kúriához fordulhatnak az érintettek az NVB határozatával szemben. A jogerős határozat ellenére be nem fizetett bírságokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hajtja be.
Az EP-választáson induló, és az NVI-től az ajánlóíveket kikérő pártok közül a Demokraták Pártja, a Platón Párt és a Tea Párt Magyarország tudott elszámolni az összes átvett ajánlóívvel.
A törvény nem tesz különbséget abban a tekintetben, hogy a pártok az ajánlóíveket milyen okok miatt nem vitték vissza; az NVB-nek egységesen minden egyes hiányzó aláírásgyűjtő ív után ezer forintos bírságot kell kiszabnia, akár elveszítették, akár ellopták, vagy csak az előírt határidő után vitték vissza.
Az öt évvel ezelőtti EP-választáson az NVB 92 millió forint bírságot szabott ki a vissza nem vitt ajánlóívek miatt, bár akkor ívenként több mint 50 ezer forint volt a bírság.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő