Ez a nap
EP-választás – Orbán és kormánya szét akarja verni a közösség szolidaritását

A benne élő emberekről szóló, erős Európai Unió mellett foglaltak állást az MSZP és a Párbeszéd vezetői kedden Budapesten Magyarország uniós tagságának 15. évfordulója alkalmából.
Az álom álom maradt
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, a két párt közös európai parlamenti (EP-) listájának vezetője sajtótájékoztatón azt mondta, 15 évvel ezelőtt a magyaroknak az volt az álmuk, hogy egy olyan közösséghez tartozzanak, ahol a nyugati életszínvonalat közelítik, ahol szabad a gondolkodás, a sajtó, a tanulás, a jog védi az állampolgárokat, a kormányok számonkérhetőek.
Ez az álom nem valósult meg, amit ma látunk, az ennek az ellenkezője – értékelt.
„Nem szól másról a magyar kormány uniós tagsága, minthogy miként tudják lenyúlni az uniós támogatásokat, ezzel akadályozva meg a Magyarországon élő emberek felzárkóztatását”
– fogalmazott.
Tóth Bertalan közölte, a Párbeszéddel közösen küzdeni fognak a magyar polgárok álmainak megvalósításáért és azért is, hogy Európát meg tudják változtatni, hogy Európa a benne élő emberekről szóljon, hogy jöjjön létre a szociális Európa.
Ady kompországa révbe ért
Kitért arra, hogy szerdán, május 1-jén országszerte 86 helyszínen ünnepelik együtt a magyar emberekkel a munka ünnepét.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint Magyarország 15 évvel ezelőtti uniós csatlakozása kárpótlás is az ország fájdalmas múltjára. Úgy folytatta: Ady kompországa révbe ért, Magyarország végre megmutatta, hogy a Nyugathoz tartozik.
Az ellenzéki politikus közölte, Orbán Viktor és kormánya nem becsüli ezt a közösséget, szét akarja verni a közösség szolidaritását. A magyar kormány el akarja lopni a közösség javait – tette hozzá.
Az MSZP-Párbeszéd erős Európáért fog küzdeni,
egy olyan Európáért, amely megtartja az alapértékeket és nem Oroszországhoz, Putyinhoz „dörgölőzik”.
A sajtótájékoztató végén a két pártvezető, valamint a közös EP-listán szereplő néhány politikus az uniós zászlót mintázó tortával ünnepelte az ország uniós tagságát.
(Forrás: MTI)
Újra csalásra készül a Fidesz? – EBESZ ellenőröket az EP választásra!
Szerző
Friss
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…