Bulvár
Gondokozz! Ezeknek a csillagjegyeknek kijár a 2. esély! – Meg neked is…..

Mérleg: a Baknak adhatsz második esélyt
A sok „különös” párosítás után végre következzen egy olyan, amelynek nagyon is van értelme. A Mérleg és a Bak átlagosnál jobban törődik azzal, mit gondolnak róluk a többiek. Ugyanakkor mindketten keményen és szorgalmasan teszitek a dolgotokat, szeretitek a stílust, minden adva van, hogy boldogan éljetek, míg meg nem haltok. A konfliktusok ugyanakkor titeket sem kerülnek el. Te nagyon is kedveled a társasági életet, több időt szeretnél a barátokkal tölteni, míg szerelmed az otthon nyugalmára, kényelmére vágyik a leginkább. Ez az ellentét távolíthat el egymástól benneteket, és az, hogy szerinted mindig neked kell kompromisszumot kötni és a párod kedvére tenni. Valójában te nagyon is sokat profitálhatsz ebből a kapcsolatból. Éppen a Bak lesz az, aki rádöbbent, mennyire fölösleges olyan emberekkel töltened az időt, akiket nem is kedvelsz igazán, csak a buli kedvéért találkoztok.

Skorpió: a Mérlegnek adhatsz második esélyt
A Skorpió és a Mérleg szintén nehéz „küzdelemnek” ígérkezik, hiszen amilyen gyorsan egymásra találtok, ugyanilyen gyorsan megérkezik az első nézeteltérés is, és a veszekedések napi rutinná válhatnak köztetek. Valójában alakulhatna másképp is, igaz, ehhez némi türelemre és együttműködésre lenne szükségetek. Miként megmenthetitek meg a kapcsolatot? Ha közös egyetértésre juttok. Téged kifejezetten idegesíthet a párod állandó aggódása, miszerint mások mit gondolnak róla, míg őt az akaszthatja ki, hogy már legkisebb problémára is dühkitöréssel válaszolsz. Ha képesek lesztek kompromisszumot kötni, a párkapcsolat működhet. Főként, mert a nézeteltérések ellenére is imádjátok egymást, és ha szakítanátok, két összetört szív lenne a meggondolatlan döntés eredménye.
Nyilas csillagjegy: a Kosnak adhatsz második esélyt
Nyilas jegyűként a Kossal számos közös tulajdonsággal rendelkezel, és sokszor éppen ez okoz feszültségeket közöttetek. Mindketten szeretitek a természetet, imádtok utazni, nem sajnáljátok repülőjegyekre költeni a megtakarításokat. Olyan, mintha az égben köttetett volna a szerelmetek, minden tökéletes. Ám a valóság ennél jóval árnyaltabb. A hasonlóságok lassan súrlódásokat eredményeznek közöttetek. Míg te hagyod, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak, addig a Kos rémesen makacs. Mégis, az ellentétek ellenére is inkább gondold meg kétszer, hogy szakítasz-e a szerelmeddel. Lehet, hogy most jó ötletnek tűnik, de gyorsan megbánhatod. Még ha néhány dologban irritál is a párod természete, gondolj arra, egy párkapcsolat sohasem egyszerű.
Szerző
Friss
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság