Connect with us

Bulvár

Mi a baj Csonka Andrással?

Csonka András besokallt: "halálhírrel nem viccelődünk"
Megosztás

Ne ijedjenek meg a rajongók, szerencsére egészségileg teljesen rendben van a művész, ám mindez a lelkiállapotáról feltehetően nem mondható el. Olyan méltánytalanság érte, ami a legfelvértezettebbeket is meghökkentené.

Ezt már biztosan nem merik…., hát de!

Egy rajongójától tudta meg a Facebookon Csonka András, hogy nincs benne az Operett Színházban évek óta játszott Abigél szereposztásában.

A darabban tizenkét évig Kőnig tanár urat alakító Csonka András a Balázsék című rádióműsorban beszélt az őt is meglepő hírről. Elmondta, hogy az Abigélben három éve szereplő Hirtling Istvánt felhívta a művészeti titkárság és közölték vele, hogy a színház úgy gondolja, vendégek nem játszanának az előadásban. Hozzátette,

bár nincs státuszban, naívan arra gondolt, hogy rá nem vonatkozik ez.

2020, Magyarország….Ön szerint?

Miután 22 éve jelen vagy egy színházban, minden évben kapsz feladatot. De egyébként, ilyen szempontból ma már társulatok nem léteznek, csak érzelmi alapon. […] Úgy gondoltam, hogy nem vagyok vendég vagy ha vendég vagyok, akkor talán engem is fölhívnak. Igazából egy új vezetésnek mindenhez van joga, de egyébként pont egy komment döbbentett rá arra a dologra, hogy tulajdonképpen hogy vehetnek el tőlem valamit, amit nem ők adtak

– mondta.

Hogy miért történt ez, azt Csonka nem tudja, de nem szeretné politikai síkra terelni,

mert szerinte minden rendszerben voltak ilyen méltánytalanságok és a színészek helyzete, megbecsülése egyre silányabb, mert így közölnek velünk sokszor dolgokat.

Ezek a sebek lerakódnak a lelkünkben. Senki ne gondolja, hogy ez nyomtalanul múlik el

– tette hozzá.

Forrás

szélhámos

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük