Kerítésen innen
Érettségi veszélyhelyzetben – Indul a maszkos-kézfertőtlenítős vizsgaidőszak

Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a szokottnál egy órával később, kilenc órakor a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődik ma reggel a május-júniusi érettségi időszak.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint hétfőn középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek
Valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak kesztyűt is biztosítanak. Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kapott, a vizsgák előtt alaposan kitakarították az épületeket, ellenőrizték a mosdók felszereltségét és tisztaságát, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos a takarítás az iskolákban. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat.
A magyar érettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten
Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldani: az elsőre 90 percet kapnak. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben.
A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Ennél szintén választani lehet, egy műértelmező szöveget kell megírni, amelynek 400-800 szóból kell állnia. Ez lehet egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése.
A magyar vizsgákat kedden a matematika írásbeli követi.
Az érettségik miatt megnövekedő forgalomra tekintettel, a fővárosi flotta lehető legtöbb járművét elindítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Május 4-től május 21-ig újra a járványhelyzet előtt megszokott tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. Ez azt jelenti, hogy mintegy 200 járművel több közlekedik majd, mint az elmúlt hetekben, amikor tanszüneti menetrend szerint közlekedtek a BKK járművei – közölte korábban a BKK.
Arra tekintettel, hogy a vizsgaidőszak első hetében tartják a legtöbb érettségit, ezen a héten, péntekig a legtöbb fővárosi vonalon körülbelül 9 óráig meghosszabbítják a reggeli csúcsidei sűrűbb járatkövetést.
Szerző
Friss
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása