Kiemelt hírek
„Érezd magad otthon!” De ne annyira…. – 9 dolog, amit vendégségben csak neveletlen emberek tesznek
Ki ne érezte volna, hogy a meghívott ismerőse túlzottan otthon érzi magát Önnél. Ez egyrészt annak elismerése, hogy milyen jó házigazda, másrészt idegesítő is lehet. A vendégeknek mindig azt mondjuk, hogy érezzék otthon magukat, de azért mindennek meg van a határa. Akár rokon, akár ismerős érkezik hozzánk, vannak olyan dolgok, amiket nem illik megtenni.
Ha a kedves vendégeink mégis átlépik ezeket a határokat, akkor ne csodálkozzanak, ha következő alkalommal már nem hívjuk meg őket. Természetesen most nem a közeli családtagokról beszélünk, hiszen a szülőkkel, gyermekekkel, unokákkal más a viszonyunk, mint egy távoli unokatestvérrel, egy szomszéddal, vagy egy régi ismerőssel.
Mit ne tegyünk vendégségben
1. Ne nyissuk ki a hűtő ajtaját, még akkor sem, ha éhesek vagyunk és nem kínáltak meg semmivel
2. Ne állítsuk át a hőmérsékletet, szóljunk kedvesen a lakás tulajdonosának, hogy melegünk van, vagy fázunk
3. Ne használjuk más számítógépét, még akkor sem, ha fontos e-mailt várunk, akkor vigyük magunkkal az okostelefonunkat, vagy ne menjünk vendégségbe
4. Ne kapcsolgassuk a tévét, ha nem tetszik az adott műsor, inkább szóljunk, hogy nem nézhetnénk esetleg valami mást
5. Ne játszunk a házigazda macskájával, kutyájával anélkül, hogy ezt megengedné. Nem tudhatjuk, milyen vérmérsékletűek a háziállatok
6. Ne üljünk le a házigazda ágyára, még akkor sem ha egy stúdiólakásban vagyunk, kérjünk inkább egy széket
7. Ne használjuk a kozmetikai szereket a fürdőszobában. Akármennyire csábító is a testápoló, vagy az új rúzs, akkor se érjünk hozzá, nem szállodában vagyunk, hanem vendégségben
8. Ne menjünk fel az emeletre, ne lépjünk be a házigazda hálószobájába, mert ezzel megsértjük a személyes terét
Néhány alapvető szabály, amely a jómodor bizonyítéka. Legyünk figyelmesek, ha vendégségbe megyünk, ne sértsük meg vendéglátóinkat. Egy felnőttnek tisztában kell lennie az alapvető illemmel. Az udvariasság még ma is fontos.
(forrás: bidista.com)
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz