Connect with us

Kerítésen innen

Vásárhelyi Mária: az újságíróalázás a fidesz-show része

Vásárhelyi Mária: "te tehetsz róla, hogyha meghalsz, mert buta vagy és felelőtlen" - Az áldozathibáztatás iskolapéldája
Megosztás

A kötcsei előrehozott haknin a résztvevők versenyben lehettek egymással, amiben az nyert, aki jobban megtudta alázni az ott sertepertélő újságírókat. Az éles mezőnyben nem osztottak díjat, a részvétel és a kéjes kielégülésérzet volt a jutalom. És a Fidesz-show dübörög tovább, mer tűrjük.

Miért is veszünk ebben részt?

A magyarországi 2018-as erőviszony figyelembevételével az egyetlen út a bojkottjuk lenne, hiszen azt, hogy milyen szellemi és morális képességekkel és készségekkel bírnak, már mindenki tudja, viszont megaláznivaló nélkül hoppon maradnának, kiderülne, hogy hiába bifláztak.

Vásárhelyi Mária szociológus közösségi oldalán írta le véleményét:

„Őszintén nem értem,

hogy a magyar újságírók miért mennek házhoz a seggberúgásért (és akkor még finom voltam), amikor újra és újra elmennek Kötcsére, Tusványosra és egyéb helyekre, azért, hogy kormánypárti politikusok kényükre-kedvükre félrelökjék, kioktassák, alázzák őket.

Azért írok általában újságírókról és nem ellenzéki újságírókról, mert a kormánymédia lakájait nem tartom újságíróknak. Ők a párt agit-prop osztályának bértollnokai és propagandistái. Amit művelnek, annak semmi köze az újságíráshoz.

Viszont szerintem

az újságíróknak az egyetlen adekvát válasza a folyamatos megalázásra az lenne, ha senki nem menne el a kormánypárti sajtótájékoztatókra és különösen az egyéb rendezvényekre. Nemcsak azért nem kéne elmenni, mert teljesen felesleges, úgysem kapnak választ egyetlen kérdésükre sem, hanem főleg azért, mert az ő alázásuk a fidesz-show része, bele van kalkulálva a műsorba.

Lenne nagy csodálkozás a pártállam kommunikációs stábjánál,

ha egyszer csak azt vennék észre, hogy fellépők hiányában elmarad a show. És többet nem tudná ez a sok önhitt, gyáva, ostoba fajankó az izmait táncoltatni a média munkatársai előtt. Előbb-utóbb ők pitiznének, hogy jöjjenek már újságírók is az eseményre…

Legalább ki kéne próbálni.”

https://varosikurir.hu/de-ki-az-a-rakay-philip-csak-nem-a-szammagus/

https://varosikurir.hu/ismetles-a-tudas-anyja-orban-viktor-az-apja/

https://varosikurir.hu/fekvotamasszal-egy-nyamvadt-interjuert-huzzal-innen-jeszenszky/

https://varosikurir.hu/kinyilott-a-pitypang-szaja-megirom-kerenyi-eszt-osztott/

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Gyula

    2018.10.06 19:57 at 19:57

    kb egy éve „ajánlom” ugyanazt amit V.M. ir! Egyszerüen nem venni rola tudomást……..

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük