Bulvár
Erre Dúró Dóra is megpödörheti a bajszát: Trump be- és kitiltotta a suliból Julianne Moore gyerekkönyvét

Dúró Dóra, a nemzethy könyvőr az alábbi hír hallatán minden bizonnyal érzi, hogy itt a nemzetközi hírneve ideje, hiszen árad az őrülete. A Trump-kormányzat több könyvet is kitiltott a minisztériumi iskolákból, annak ellenére, hogy pár héttel ezelőtt azt mondta: álhír, hogy ilyesmire készül. Ezekbe az iskolákba mintegy 67 ezer gyerek jár.

A szeplő az új gender-szó?
„Nagy megdöbbenéssel fogadtam, hogy első könyvemet, a Freckleface Strawberryt a Trump-kormányzat kitiltotta a védelmi minisztérium által működtetett iskolákból”
– írta az Instagramon Julianne Moore. A színésznőnek fogalma sincs, miért jutott ilyen sorsra a gyerekkönyve, ami egy szeplői miatt csúfolt kislányról szól.
„Ezt a könyvet a gyerekeimnek és más gyerekeknek írtam, hogy emlékeztessem őket arra, mindannyian küzdünk, de egyesít bennünket az emberségünk és a közösségünk”
– tette hozzá. Moore 2007-ben publikálta a gyerekkönyvét, ami részben személyes élményein alapul, írja a Rolling Stone.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A PEN America nonprofit szervezet szerint a Guardian birtokába került egy, a védelmi minisztérium iskoláinak küldött jegyzet is, ami megköveteli, hogy az iskolai dokumentumokban a „sex” szót használják a nemek megjelölésére a gender helyett. Ezenkívül megtiltották, hogy az iskolai emailekben szerepeljenek a preferált személyes névmások, és arra utasították az iskolákat, hogy ne ünnepeljenek olyan kulturális eseményeket, mint amilyen például a Black History Month, vagyis az a hónap, amikor a gyerekek az afroamerikaiak történelméről tanulnak. (forrás)

Csak úgy….
2023 novemberében írtuk: „emlékeznek még a mostanság kiállítás-betiltató Dúró Dóra asszonyság 2020. szeptember 25-i sajtótájékoztatóján egy iratmegsemmisítőben miszlikre aprította a Meseország mindenkié című könyv egy példányát mondván az a „homoszexualitást propagálja” és „támadás a magyar kultúra ellen”? Az elfogadás jegyében készült, majd Dúró Dóra által ledarált kötet meséi Udvaros Dorottya mellett mások között Alföldi Róbert, Cserna Antal, Csuja Imre, Kovács Patrícia, Molnár Áron, Szinetár Dóra előadásában is hallhatóak.

Szerző
Friss
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa