Connect with us

Kiemelt hírek

Igen kedves hőbörgők, fröcsögő, habzó szájjal kommentelők, meg kell védeni a gyerekeket, de kitől is?

gyerekek
Megosztás

A múlt hét két abszurdra sikeredett híre volt, hogy miként védené, aki „mélymagyar” és ki ellen a magyar gyerekeket. Volt könyvdarálás és LEGO-kiutálás, amit a kormányoldal roppant elánnal magáévá is tett.

Meseország mindenkié

Ha az utálkozók elolvasták volna a mesekönyvet, látták volna, hogy a kötetben a mesék szereplői a magyar társadalom egy-egy kisebbségi helyzetben lévő csoportjára  hívják fel a figyelmet, mint a meleg Hamupipőke, a roma Pöttöm Panna, és megjelenik a mélyszegénység, a családon belüli erőszak és az örökbefogadás kérdése is. De ők nem olvasnak, inkább hergelnek.

LEGO-veszély

„A legkisebbek körében érzékenyít a LEGO” címmel jelent meg írás a vasarnap.hu-n, amiben a szerző azért sápítozik, hogy a kisgyerekeknek szánt Duplo sorozatból a teherautót és markolót tartalmazó szetthez két olyan figurát csomagoltak, amik közül az egyiknek valamivel sötétebb a “bőre” a másikénál. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a

„Persze, legyinthetünk, hogy ez csak egy játék, mit is foglalkozunk vele? De a másfél éveseknek szóló játékot követi az óvodai érzékenyítés, a mesekönyv, majd a nemváltó influenszer Youtube-videója.”

Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy valakinek ez a véleménye, hiszen szólásszabadság van, hanem az, hogy 2020. Magyarországán itt tart a kormányközeli, magát kereszténynek mondó közbeszéd.

„Igen kedves hőbörgők, fröcsögő, habzó szájjal kommentelők, meg kell a gyerekeket védeni!”

Joco bácsi, aki gyakorló tanárember, közösségi oldalán írta le véleményét:

„Mélységesen egyetértek a napok óta fennen hangoztatott gondolattal, miszerint a gyerekeket meg kell védeni… Sőt, magam is ezt vallom. Kérdem én, hogy eddig ők és ezek a gondolatok hol voltak? Eddig miért nem álltak ki, tüntettek? Miért egy érzékenyítő mesekönyv lett az, ami ellen aztán most és azonnal fel kell lépni? A választ persze tudom…
Igen, a gyerekeket meg kell védeni.

  • Meg kell védeni őket a szexuális zaklatástól, pedofíliától.
  • Meg kell védeni őket az alkoholista szülőktől.
  • Meg kell őket védeni a hatalmukkal visszaélő edzőktől, tanároktól.
  • Meg kell őket védeni a mélyszegénységtől, az éhezéstől.
  • Meg kell őket védeni a kirekesztéstől, a diszkriminációtól.
  • Meg kell őket védeni az őket eszközként, biodíszletként használó politikusoktól.
  • Meg kell őket védeni a drogoktól.
  • Meg kell őket védeni a családon belüli erőszaktól, annak mindennapos látványától.
  • Meg kell védeni őket az rossz egészségügyi állapottól.
  • Meg kell védeni őket a silány minőségű oktatástól.
  • Meg kell védeni őket a prostitúciótól.
  • Meg kell védeni őket a jogaik megfosztásától, eltiprásától.
  • Meg kell védeni őket a hazugságoktól.
  • Meg kell védeni őket a gyerekkoruk elvételétől.

Igen kedves hőbörgők, fröcsögő, habzó szájjal kommentelők, meg kell a gyerekeket védeni!

De nem egy mesekönyvtől, nem politikiai érdekből, nem a saját magatok népszerűsítése érdekében, nem egy ideológia terjesztése miatt. Nem

Hanem őszintén, igazán. Nah, ez az ami hiányzik. Mert igen, minden felsorolt dolog létezik, nem mese, hanem a kőkemény, mindennapi valóság… Szerintem inkább ezzel foglalkozni!

Ha már valójában akarunk tenni valamit… Ha pedig nem akarunk, akkor inkább hallgassunk!”

Kálmán László szerint:

„Az elmúlt napok eseményei (ld. két utolsó posztom) arra látszanak utalni, hogy Orbánék tanácsadói köre a nyílt rasszizmust és homofóbiát találja vonzó kampánytémának.

Vagyis a következő másfél évben ez várható.

Azt már nem is kérdezem, hogy az ellenzék felkészült-e erre, de az nagyon érdekelne, hogy egyáltalán valaki felkészült-e rá. Gondolkoznak-e értelmiségiek, egyházakhoz kötődő csoportok, bárki azon, hogy mit lehet tenni ilyen helyzetben?

Kísérleteznek-e különböző laborokban vakcinákkal, gyógymódokkal, vagy van-e legalább a közösségi terjedés fékezésére valamilyen elképzelés, vagy pedig tehetetlenül nézzük végig?”

gyerekeket

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük