Ez a nap
Ma sem a szebbik arcát mutatja az ősz, sőt

Többen állítják, hogy ma még velünk marad a késői nyár. Sajnos Pártai Lucia előrejelzése nem ezt mutatja. Lássuk mit „ígér” az ország meteorológusa!

Hétfőn ismét erős déli szél támad
Változóan, időről-időre erősen felhős időre van kilátás átmeneti napos időszakokkal. A délutáni időszakban elszórtan, főként az ország keleti és északi felén zápor, zivatar is kialakulhat. Marad a megszokottnál enyhébb idő.
Éjszaka, nyugaton gyengén felhős-csillagfényes, míg keleten zömében erősen felhős idő ígérkezik. Ott kezdetben még lehetnek szórványosan esők, majd csökken a csapadékhajlam. Legyengül a légmozgás.
Kedden már szélcsendes időre van kilátás. A nyugati országrészben napos, gyengén felhős, keleten erősebben felhős idő ígérkezik. A keleti határvidék térségében eshet időszakosan eső is.
Estére a keleti országrész fölött lecsökken a felhőzet. Éjszaka eleinte csillagfényes, gyengén felhős égbolt, majd éjfélt követően, nyugat felől erős felhősödés várható. Elvétve egy-egy kisebb zápor is előfordulhat, de jelentős eső hajnalig nem valószínű.
A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):
hétfő reggel északnyugaton 10, délkeleten 17,
hétfő délután északnyugaton 20, délkeleten 26,
kedd reggel nyugaton 8, délkeleten 15,
kedd délután nyugaton 18, keleten 21 fok körül alakul.
Szerdán országszerte borongós idő a valószínűbb. Nyugat, délnyugat felől kelet felé terjeszkedő, szórványosan esőket, záporokat adó csapadékmező érkezik fölénk. Estétől erősödő északi szél támadhat.
Csütörtökön egy északnyugati széllel érkező hidegfront kisöpörheti a térségben lévő nedves, labilis légtömeget. Nyugaton már reggel, keleten, a délelőtt folyamán süt ki várhatóan a nap. Ott reggel még felhős időre, elszórtan esőkre van kilátás.
Pénteken és szombaton csapadék- és frontmentes, szélcsendes, változóan napos-fátyolfelhős, szűrt napsütéses, reggel kissé párás idő most a legvalószínűbb.
Orvosmeteorológia
Hétfő: ismét felélénkül a szél, így a szeles időre érzékenyek továbbra is fejfájásra, migrénes tünetekre készüljenek. Gyenge melegfronti hatás várható. A front hatására a vércukorszint emelkedik, melynek jelentősége a cukorbetegek esetében különösen nagy. Nekik ajánlott a nap folyamán legalább kétszer megmérni a vérnyomásukat, és az orvos által előírt terápiát fookozott figyelemmel alkalmazni. Az állandóan emelkedett vércukorszint hosszú távon súlyos szövődményekhez vezet, pl. fokozódik a szívinfarktus, a veseelégtelenség és látásvesztés kockázata. Használják ki a napsütéses órákat, töltsenek minél több időt a szabadban!
Forrás: Pártai Lucia
Szerző
Friss
- Bogdán László a szeretet és a jóság nagykövete volt
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson