Az egyre rövidebb és hűvösebb nappalok megterhelik a szervezetet, mert gyengül az immunrendszer és kevesebb vitaminhoz jutunk – közölte a Meteoklinika igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.


Pintér Ferenc azt mondta, hogy emiatt fáradtság, fejfájás, betegségek, görcsös és keringési panaszok jelentkezhetnek. Hangsúlyozta, a helyes életmód segít a változáshoz való igazodásban.

Az immunrendszert friss gyümölcsökkel és zöldségekkel lehet karbantartani, és fontos odafigyelni, hogy az egyre rövidebb nappalok ellenére ne csökkenjen az aktív órák száma

– javasolta.

A meteogyógyász kitért arra is: az őszi, téli időszakra való átállás az idősek mellett a gyerekeket érinti a leginkább.

A legfontosabb tanács: egyen minél több lédús gyümölcsöt!

A gyümölcsök, magas rosttartalmukkal javítják az emésztőrendszer működését, megkötik a káros bomlástermékeket és csökkentik az éhségérzetet. Magas antioxidánsvegyületeiknek és vitaminjaiknak kiváló immunerősítő hatásuk köszönhető, míg ásványi anyagaik révén a szervezet sav-bázis egyensúlyát tartják fenn, és résztvevői bizonyos anyagcsere-folyamatoknak.

A bennük lévő szénhidrátok gyorsan felszívódnak, jól hasznosulnak, ezért hirtelen megterhelésnél előnyös lehet a fogyasztásuk. Más cukorforrásokkal ellentétben nem okoznak szomjúságérzetet. Magas folyadéktartalmuk lassabban szívódik fel, mint a víz, így kisebb terhet ró a vesékre. A lédús gyümölcsök folyadéktartalma 75-90% között mozog.

Étrend változtatás

Ne felejtsük el, hogy ősszel is vannak gyümölcsök és zöldségek, még ha kisebb számban is mint nyáron. ezek beépítése az étrendeb nagy lépést jelenthet az immunrendszer karbantartásának útján. Ősszel is elérhető a kabakosok közül a tök, a cukkini, a sütőtök, a csucsorfélék közül paradicsom és a paprika, a káposztafélék közül a fejes káposzta, a vöröskáposzta, a kelkáposzta, a karfiol és a brokkoli. A kínálat viszont ennél is sokkal bővebb, hisz ilyenkor teremnek a gyökérzöldségek, a hagymafélék és a hüvelyesek is.

Sütőtök párolt spenóttal és kék sajttal egy remek őszi recept

kaja

HOZZÁVALÓK

  • 10 dkg kéksajt
  • 3 evőkanál citromlé
  • őrölt feketebors
  • 1,5 teáskanál olívaolaj
  • 1 kis fej  vöröshagyma vékonyra szeletelve
  • 3 marék bébispenót
  • 4 csésze kockára vágott sült sütőtök

ELKÉSZÍTÉS

Egy nagy tálban a kéksajtot a citromlével villával áttörjük, hogy sűrű, de folyékony öntetet kapunk. Az olajat egy nagy serpenyőben felforrósitjuk, hozzáadjuk a hagymát, a sót és a borsot, és aranybarnára pároljuk (körülbelül 5 perc). Hozzáadjuk a spenótot, és kissé megfonnyasztjuk (körülbelül 1-2 perc), majd hozzáadjuk a sült sütőtököt és a kéksajtot, óvatosan összeforgatjuk, átforrósítjuk, és azonnal tálaljuk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét