Ez a nap
Értelmezés kérdése! – Kocsis Máté, Bayer Zsolt és Bangóné Borbély Ildikó egy mondatról….
A magyar közéletből való távozásra és parlamenti mandátuma visszaadására szólította fel a Fidesz frakcióvezetője Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt.
Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselő az ATV reggeli műsorának vendége volt, ahol arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges, hogy folyamatosan emelkedik a Fidesz támogatottsága, ezzel válaszolt:
„…sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten. (…) Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon és okoztak is az elmúlt időszakban.”
A patkányinvázió
Teljesen egyértelmű, ami elhangzott, ezt egyféleképpen lehet csak érteni, az ellenzéki politikus lepatkányozta a Fidesz szavazóit – mondta a frakcióvezető, aki hangsúlyozta: a kérdés és a válasz is a választópolgárokra irányult, semmilyen félremagyarázás nem elfogadható.
Bangóné Borbély Ildikó „átlépte a vörös vonalat”, túlment minden határon – közölte, hozzátéve: egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen durván sértegesse a választókat.
A kifogásolt hangnem
Kocsis Máté kijelentette: ha Bangóné Borbély Ildikó önszántából nem távozik a magyar parlamentből, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívják őt onnan. Semmi keresnivalója a magyar Országgyűlésben egy olyan képviselőnek, aki közel 3 millió választópolgárt „lepatkányoz”, a választópolgárok ilyen durva sértegetése minimum ennyi következménnyel kell, hogy járjon – tette hozzá, jelezve: a magyar közélet nem teheti elfogadottá a választókkal szemben ezt a hangnemet.
A frakcióvezető arra a kérdésre, hogy Bangóné Borbély Ildikó a Facebookon péntek délután bocsánatot kért azért, ha valakit megbántott, azt mondta: ez semmiképpen nem fogadható el. A szocialista politikus válaszában „hülyének” nézi az embereket. Az hangzott el, amit „mindenki a saját fülével hall, és ami a magyar nyelv szabályai szerint érthető”. Bangóné Borbély Ildikó gyáva megfutamodása teljesen elfogadhatatlan – közölte.
Nem tudni, Bangóné pontosan mit akart mondani,
de a kontextus alapján eléggé valószínű, hogy lényegében a Fidesz szavazóit patkányozta le. A Fidesz holdudvara ki is akadt ezen, az egyik első felháborodó azonban éppen az az ember, akinek soha nem kellett a szomszédba mennie egy kis patkányozásért: Bayer Zsolt. Ő ezt posztolta a Facebookra:
Bangóné Borbély Ildikónak eszébe sem jutott az, amivel Kocsis Máté vádolja
Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére megbántódott, akkor bocsánatot kérek! – írja a szocialista politikus Facebook oldalán.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…