Sport
Esős időjárás nehezítheti a versenyzők dolgát a Veszprém-ralin
Hét gyorsasági szakaszon több mint 121 kilométer vár a rajthoz állókra a vasárnapi Veszprém-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamán, melynek murvás pályáin az esős időjárás is nagy kihívás elé állíthatja majd a versenyzőket.
Hét gyorsasági szakaszon több mint 121 kilométer vár a rajthoz állókra a vasárnapi Veszprém-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamán, melynek murvás pályáin az esős időjárás is nagy kihívás elé állíthatja majd a versenyzőket – ismertette Lakatos Róbert, a szervezőbizottság vezetője a verseny szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján.

A központi szervizpark a Veszprém Arénánál lesz, amely szintén látogatható
Lakatos Róbert felhívta a figyelmet arra is, hogy a biztonság és a környezet védelme érdekében csak az előre kijelölt nézői pontokra várják az érdeklődőket, ahonnan ingyenesen tekinthetik meg a versenyt.
Brányi Mária (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere a verseny szervezőivel folytatott évtizedes együttműködést méltatva rámutatott a város életében évről évre visszatérő rendezvények fontosságára.
„Ezekből zenei, színházi program már sok van, de aktív sportrendezvény kevesebb, ezért is fontos az önkormányzatnak a Veszprém-rali”
– mondta.
Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Veszprémben kultusza van a ralinak. Az itt élők jelentős részének az identitásához hozzátartozik a verseny, amely minden évben nagy látogatottságú.
Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója a murvás pályák kiemelt szerepéről beszélt, és úgy fogalmazott: közép-hosszútávon is lennie kell olyan tradicionális murvás futamoknak a hazai bajnokságban, mint a veszprémi és a székesfehérvári.
Őry Tamás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) alelnöke megerősítette mindezt, és kiemelte: az új elnökség céljai között szerepel a murvás versenyek rendezése, mert a nemzetközi viadalokon is sok ilyen pálya van.

Szujó Zoltán, az MNASZ elnöke a rali egyik vidéki fellegvárának nevezte Veszprémet, majd a közlekedésbiztonság és a környezetvédelem jelentőségéről beszélt. Mint mondta, az autósport szerepe változóban van, de vonzereje továbbra is nagy.
A 29. Veszprém-ralit szombaton és vasárnap rendezik, különlegessége pedig az lesz, hogy szombaton a ranglista első 15 versenyzője Királyszentistván közelében kvalifikációs futamon vesz részt, amelynek eredménye alapján választhatják meg rajtpozícióikat.
A hét gyorsasági szakaszt – a hegyesdi, a kislődi és a Veszprém határában fekvő kislőtéri pályákon – vasárnap teljesítik a versenyzők, a nap végén a céldobogó a Veszprém Arénánál lesz.
Farnadi Ágnes, az összetettben második helyen álló Turán Frigyes navigátora az egyik legváltozatosabb pályának nevezte a veszprémit, hozzátéve, hogy bár egynapos lesz a viadal, a gyorsasági szakaszok hosszabbak lesznek, ezért fejben végig ott kell lenniük a sikerhez.
„A porosabb, melegebb időjárást jobban kedveljük, de mindenképpen győzelmi céllal vágunk neki a versenynek”
– jelentette ki a Shell Helix Ultra csapatának navigátor.
Bútor Róbert és Tagai Róbert sem hiányozhat a mezőnyből a Citroen C3 WRC-vel.
A Peugeot Kupában is igen izgalmas csata várható, ahol kilencen küzdenek meg a bajnoki pontokért.
Az ORC mezőnyben Kazár Miklós és Begala Tamás, valamint Hevesi István és Bottyán János is indul Mitsubishivel.
A verseny műsorfüzete – a pályák helyrajzával – az alábbi linken érhető el: rallycafe.hu
Jövőre a WRC2-ben indul Herczig Norbert és Ferencz Ramón
Mads Östberg győzött és övé a magyar bajnoki cím is
- Ujhelyi István: hódolat után torzulat
- ‘Mikor lett a mikrofonból póráz?’ – A régvolt rockerek: Pataky és Nagy Feró figyelmébe….
- Szanyi Tibor: agyonverések és hullarablás
- Bogdán László a szeretet és a jóság nagykövete volt
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: hódolat után torzulat
- ‘Mikor lett a mikrofonból póráz?’ – A régvolt rockerek: Pataky és Nagy Feró figyelmébe….
- Szanyi Tibor: agyonverések és hullarablás
- Bogdán László a szeretet és a jóság nagykövete volt
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…