Sport
Jövőre a WRC2-ben indul Herczig Norbert és Ferencz Ramón
A négyszeres magyar bajnok kettős öt Európa-bajnoki szezon után döntött úgy, hogy egy szinttel feljebb is szerencsét próbál. Herczigék minden évben az összesített Eb-pontverseny legjobb tíz helyezettje között voltak, három viadalon végeztek a dobogón.
A négyszeres magyar bajnok kettős öt Európa-bajnoki szezon után döntött úgy, hogy egy szinttel feljebb is szerencsét próbál. Herczigék minden évben az összesített Eb-pontverseny legjobb tíz helyezettje között voltak, három viadalon végeztek a dobogón.

Tavaly egy világbajnoki futamon, a Portugál-ralin is elindultak, akkor még az ERC-felkészülés részeként
„El sem tudom mondani, mennyire izgatottak vagyunk, mióta meghoztuk a döntést. Nem volt könnyű, mert számtalan szempontot kellett mérlegelnünk, de végül arra jutottunk, hogy a világbajnokságon folytatjuk. Ugyanazzal a megközelítéssel indulunk, mint az ERC-szereplés kapcsán, legalább hároméves programmal tervezünk. 2023-ban nem lesz eredménykényszerünk, az első évben a pályákat és a közeget akarjuk megismerni. Az biztos, hogy Skoda Fabiával versenyzünk majd, és jelen pillanatban öt-hat futam szerepel a naptárunkban” – idézte Herczig Norbertet a csapat honlapja.
A páros a Horvát-ralin kezdi meg a szezont áprilisban, majd a Portugál-ralin, a Szardínia-ralin, az Akropolisz-ralin és a Közép-Európa-ralin szerepel biztosan, a csapat ugyanakkor „gőzerővel dolgozik azon, hogy megteremtse a hátteret ahhoz, hogy további egy vagy két futamon részt tudjon venni”.
„Folyamatosan keressük a partnereket, hogy legalább egy hatodik versenyt be tudjunk illeszteni a naptárunkba. Ugyanakkor fontos az is, hogy megfelelő tesztprogrammal készüljünk a hétvégékre. Nagyon örülök, hogy a 2023-as naptárban ott van a horvátországi és az új közép-európai forduló, mert így a magyar szurkolók előtt is tudunk versenyezni” – mondta Herczig Norbert.
Ferencz Ramón azt is érzékeltette, hogy mennyivel nagyobb feladat a világbajnokságon versenyezni, a navigátornak is jóval több dolga lesz ezeken a rallykon.
„Ugyan csak egy nappal hosszabb a verseny, a gyorsaságik össztávja pedig harmadával több, ám a navigátoroknak kétszer annyi munkát jelent. A mérleg másik oldalán cserébe egy jó WRC2 szereplés nekünk is, a csapatnak is és a támogatóinknak is óriási érték és elismerést jelent.”
A 2023-as rali-világbajnokság 13 futamból áll. Az európai versenyek mellett Mexikóban, Kenyában, Chilében és Japánban rendeznek versenyt. A WRC2 kategóriában a nevezők maximum hét fordulóban indulhatnak, ebből a legjobb hat eredményt veszik figyelembe a szezon végén.
Forrás: Srth.hu
Mads Östberg győzött és övé a magyar bajnoki cím is
Szerző
Friss
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…