Connect with us

Kerítésen innen

Már a spájzban van, hogy Euróban utalják a fizut?

Megosztás

Mit szólna hozzá, ha a főnöke ezentúl Euróban számolná ki a bérét, amit azon nyomban átutalna a számlájára? Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen már több szegmens váltott forintról az úniós valutára.

Euróban kaphatja a fizuját?
Megosztás

Mit szólna hozzá, ha a főnöke ezentúl Euróban számolná ki a bérét, amit azon nyomban átutalna a számlájára? Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen már több szegmens váltott forintról az úniós valutára.

Legalább kiszámítható….

A forint melletti második fizetőeszközként már most is jelen van az euró Magyarországon a szakemberek szerint. Az euró-tranzakciók terjedését tovább gyorsítja az ingatag forintárfolyam. Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke úgy látja, az is felmerülhet a jövőben, hogy a fizetéseket euróban utalják.

„Nem kapkodásra, hanem nyugalomra van szükség ilyen helyzetben, és természetesen ha ennél erősebb lenne a forint, az jobb lenne”

– ezt még egy július eleji kormányinfón mondta Gulyás Gergely. Az utóbbi hetekben a forint újabb és újabb mélypontokra süllyedt, járt már majdnem 413-nál is az euróval szemben – emlékeztet az ATV.

Árnyékvaluta?

„A törvényes fizetőeszköz a forint, de a gazdaság korábban is használta, főleg vállalati körben, de hát lakossági körben is voltak devizahitelek”

– jegyezte meg Bod Péter Ákos, közgazdász. A vállalatok között, főleg ha nagy értékű vagy hosszú lejáratú ügyletről van szó, az euró régóta jelen van, mint fizetőeszköz. Sőt, majd egy hónapja a cégek már a társasági adót és az iparűzési adót is befizethetik euróban vagy dollárban.

„A forintnak ez a mostani ingatagsága, ami sajnos valóban úgy néz ki, hogy velünk marad, felgyorsítja az euró beáramlását. Azt még nem hallottam, hogy a bért valaki abban követelné, de az is fel fog merülni”

– tette hozzá a közgazdász.

Ha a NAV-nak jó…..

Az ingatlanpiacon is egyre gyakrabban határozzák meg euróban az árakat.

„Jellemzően két szegmensben szokott nagyon gyakran eurós ármeghatározás történni: ez a prime, úgynevezett luxusingatlanoknak a piaca, másrészt a fővárosi, jellemzően belvárosi bérleti piac, hiszen ennél a két szektornál van a leggyakrabban akár az eladói, vagy akár a vevői, bérleti oldalon külföldi állampolgár”

– magyarázta az ATV Híradójának Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. A forint árfolyamromlása jelentős hatással van a használtautó-piacra is. Az árakat a legtöbb hirdetésben euróban is feltüntetik, de itt alapvetően még forintban határozzák meg az árakat.

„Forintálisan vannak hirdetve az autók döntő többségében, és ahogy a forint-euró árfolyam változik, úgy sajnos a használtautó-piacon tapasztalható használtautó árak is ilyen mértékben emelkednek”

– fogalmazott a szekértő.

Friss!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük