Az Észak-Koreát többször megjárt Dennis Rodman egykori híres kosárlabdázó is megérkezett hétfőn Szingapúrba, órákkal Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójának kezdete...
A vasárnapi tisztújító kongresszuson Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető programja verseng egymással – közölte a párt jelölőbizottságának elnöke...
A több száz kilométeres kóborlás után Sándorfalva közelében, pénteken éjfél előtt befogott medve alapos állatorvosi vizsgálatnak néz elébe – tájékoztatta a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága hétfőn...
A Fővárosi Ítélőtábla elrendelte az állami Malév Ground Handling Zrt. felszámolását, miután jogerős végzésben megállapította, hogy a repülőgépek földi kiszolgálását végző Malév-utódcég képtelen kifizetni a felhalmozódott...
A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását. Mennek és maradnak Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója hétfőn,...
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát azonosították házi sertésekben a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok a Duna-deltában, az ukrán határ szomszédságában fekvő Ceatalchioi és Salceni falvakban – közölte...
A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy a lehető legrövidebb időn belül kösse meg a Közép-európai Egyetem (CEU) működését biztosító államközi szerződést. Már szeptember óta a...
Mintegy 7,6 milliárd euróval, kb. 2400 milliárd forinttal kevesebb forrást kaphat Magyarország az EU közös költségvetéséből 2021-2027 között, mint a mostani ciklusban. Ráadásul 3,1 milliárd euróval,...
Valóban tömeges jelenség volt a hamisított ajánlóívekkel történő jelöltállítás a 2018-as választásokon: az Átlátszó információja szerint országszerte 111 büntetőeljárás indult emiatt. A portálnál több mint 30 olvasó jelentkezett...