A DK alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az országgyűlési képviselők és az államapparátusban dolgozók laptopjain a moszkvai székhelyű cég vírusírtói futnak. A Kaspersky-szoftverek lehetővé teszik a...
Az LMP a helyi gazdaság fejlesztését tenné a gazdaságpolitika fókuszába. Az ellenzéki párt szerint ugyanis stabil gazdaságot nem lehet a multinacionális vállalatokra építeni. A párt elvárja...
Lezuhant egy kisrepülőgép a pécs-pogányi repülőtér közelében, ketten meghaltak – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon. Azt írták: a repülőtértől pár száz méterre...
Hatalmas nyereséggel zárta 2017-et a Mediaworks. Mészáros Lőrinc médiavállalata 4,5 milliárd forint adózás előtti eredményt hozott. Ebből maradt az adó befizetése után 4,3 milliárd forint profit....
Egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos lett Seszták Miklós, korábbi fejlesztési miniszter. Megbízatása 2020-ig szól, tevékenységét a Szijjártó...
Toroczkai László szinte menthetetlennek érzi a Jobbik egységét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevezte meg csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Bosszú és leszámolás Az elvtelenség annyira...
Az indiai légitársaság Londonba tartó járatának kellett megszakítania az útját, miután egy utas, egy idős nő rosszul lett. Egy fél golflabdányi gumicukrot köhögött fel Elkékült, majd...
1,15 milliárd forint közpénzt költöttek a budai Klebelsberg Kastély újjáépítésére azzal, hogy oktatási és kulturális központként fog működni. A pazar kastélyban végül jól menő szállodát üzemeltet...
Az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház arra számít, hogy június 12-én megtartják a csúcstalálkozót Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között...