Bulvár
Ez a Tisza nem az a Tisza! – Tik-tak, tik-tak, hamarosan berobban….
Amikor ennél a Tiszánál elkezdtek törpölni, a hamarosan „robbanó bombáról”, még sehol sem volt a manapság a csapból is folyó TISZA, a kettő esetünkben akár erősítheti is egymást, persze szigorúan -ahogy ez kerítésen belül szokás- politikai meggyőződés alapján.
De nézzük, miről is van szó!
Közös kollekciót dob piacra a Tisza cipő és az Artisjus-díjas Azahriah
– jelentette be a márka Facebook-oldalán pénteken.
„Hazánk egyik legnagyobb fiatal tehetsége és márkánk együttműködésében egy limitált darabszámú, minden elemében egyedi TISZA X AZAHRIAH kollekció kerül az Astorián található boltunk polcaira, mindösszesen KÉT NAP erejéig”
– olvasható a posztban. A limitált termékből jövő hét hétvégén, május 17-én és 18-án lehet vásárolni.
…van máááásik!
„AZAHRIAH-val való együttműködésünk első terméke ez a fantasztikus mez, melyből jövő hétre 800 db-bal készülünk Nektek. Legyen szó egy május végi nagykoncertről vagy egy barátokkal töltött nyári hétvégéről, ezzel biztosan kitűnsz majd a tömegből.”
…és még mindig van máááásik!
Most cipők, pólók, novemberben pedig egy film is megjelenik az énekesről:
„Ha már filmet csinálunk, akkor abban én nem akarok látszódni. Nagyon sokszor érzem magam tehetetlennek, de ez alól egyetlen dolog szabadít fel, az a zene. (…) Nekem nem volt más opció az életben, csak az, hogy ez befusson”
– mondja a titokzatos Azahriah-film hétfőn megjelent első teaserében Baukó Attila Azahriah. A film annyira titkos volt, hogy egészen április elejéig gyakorlatilag semmit sem lehetett tudni arról, hogy készül, aztán egyszer csak
„Mi vagyunk Azahriah” címmel megjelent egy film a Filmforgalmazok.hu oldalon közzétett magyarországi mozis bemutatók friss táblázatában.
A film forgalmazója a Színfolt Film, a műfaja zenés film. A kitűzött premierdátum november 28-a.
Az énekes az arénás koncertek mellett csak néhány fesztiválos fellépést vállal ezen a nyáron, ebből az egyik a Sziget második napján, augusztus 8-án lesz. Azahriah kiemelt sávot kap, az aznapi záróprodukció előtt lép fel este a Nagyszínpadon, ezzel hosszú idő, majdnem tíz év után ő lesz az első magyar előadó, aki főműsoridőben a legnagyobb helyszínen lép fel a fesztiválon.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is