Bulvár
Ezt edd! – tél végi kaja horoszkóp csillagjegyről, csillagjegyre
Épen csak túl éltük az év leveszélyesebb kaja ünnepét a karácsonyt, és máris közelit a tavasz na meg a nyár amikor nem árt, sőt szinte kötelező jól kinézni. Ezt ajánljuk a csillagjegyeknek.
Oroszlán (július 23 – augusztus 23.)
Személyiségét a Nap uralja. Rendkívül nagyvonalú és kreatív. Élvezi a luxust, s ha nem igazán engedheti meg magának, hogy nagy lábon éljen, hát képes egész évben azért spórolni, hogy nyáron egy hónapig úgy élhessen, mint egy király. Szívesen eszik előkelő étteremben, de ha vendéget hív, akkor is nagyon kitesz magáért. Az Oroszlán nemcsak az evést élvezi, hanem a főzést, sőt az előkészítést, a vásárlást is. Vannak állandó standjai, ahol a legszebb húst, a legédesebb gyümölcsöt biztosan félreteszik számára. Gazdag választékkal, sokféle fogással igyekszik elkápráztatni a vendégeit, akik biztosak lehetnek benne, hogy valami különleges kerül az asztalra. Élvezettel süt-főz (mivel az Oroszlán tüzes jegy, a pirított, sült húsok, zöldségek biztosan nem hiányoznak a menüből), és a dekorációra, illetve a kiegészítőkre és az italra is különös gondot fordít.
Itala a könnyű bor, illetve a pezsgő, az erősebbekből az Unicum vagy a márkás konyak. A nem túl édes desszertet és a keserű csokoládét szereti, de szívesen fogyaszt friss gyümölcsöt és salátát is. Az ételeket gyorsan, magas hőmérsékleten sütve, pirítva, grillezve szereti. Sok gabonafélét (rizs, árpa, köles, zab, hajdina) kell ennie.
Ajánlott ételek:
Hús: vadhúsok, hal, pulyka, liba
Zöldség: tök, paprika, karalábé, zöldborsó, kukorica
Fűszer: szerecsendió, sáfrány, gyömbér, tárkony, bazsalikom
Gyümölcs: alma, citrom, ananász, szárított gyümölcsök
Szűz (augusztus 24 – szeptember 23.)
Személyiségét a Merkúr uralja. Nehéz élete van, ami elsősorban abból fakad, hogy rendkívül kritikus természetű, és nemcsak a világot, de önmagát is szigorú kritika alá veszi. Idegenkedik mindentől, ami „csak” szórakozás, kikapcsolódás. A Szűz jegyű ember mániákusan ragaszkodik a rendhez, a tisztasághoz. Otthonában mindennek megvan az előre kijelölt helye. Ugyanez az aprólékos pedantéria jellemző az étkezésére is. Általában a hagyományos ízeket, gyerekkorában megszokott ételeket kedveli. A reformkonyha híve, mindent elolvas, ami az egészséges táplálkozásról szól, és örömmel ki is próbálja (nemcsak önmagán, a családján is) az olvasottakat. Így megtörténhet, hogy hol elválasztó diétát tart, hol csak nyerskoszton él, biztos, hogy évente legalább kétszer léböjtöt vagy teljes böjtöt tart, hogy méregtelenítse a szervezetét. Ez tehát egy kicsit kapkodó csillagjegy
Könnyen elfogadja a vegetáriánus konyhát, hús helyett inkább tojást eszik. Ügyel arra, hogy az ételek közötti egyensúly meglegyen, és többre tartja a vitamindús gyümölcsöt, mint a habos süteményt vagy az édességet. Az alkoholt ösztönösen kerüli. Egy-egy pohár vörösbor azonban jót tenne az emésztésének.
Ajánlott ételek:
Hús: borjú
Zöldség: bab, lencse, karfiol, zeller, uborka, tök, saláta
Fűszer: babérlevél, fahéj, kapor, majoránna
Gyümölcs: sárga- és görögdinnye, sárgabarack, körte, fehér szőlő
Mérleg (szeptember 24 – október 23.)
Személyiségét a Vénusz uralja. Igyekszik mások elvárásainak megfelelően viselkedni, öltözködni, élni. Mert így elkerülheti a konfrontációt. Szívesen odázza el a teendőket, különösen a kényes természetű döntéseket, mert abban reménykedik, hogy majd megoldódnak maguktól. Megnyerő és kedves – így könnyen szerez barátokat – és ő a társaságok kedvence. Szeret enni-inni, beszélgetni, vidám történeteivel jó hangulatot tud teremteni. De nemcsak tökéletes vendég, hanem nagyszerű vendéglátó is. A hangulatteremtés mestere. Bár semmit nem utál annyira, mint a felfordulást és a rendetlenséget, mégis boldogan dúlja fel a konyhát, ha vendégeket vár, és maga készítette finomságokkal traktálja a látogatókat.
Táplálkozásában hajlamos a habzsolásra. Betegségei zömét a túlzott fűszerezés, a sok édesség és a rendszertelenség okozza. Pedig a „mérleg” nyelvének középen tartásához az egyik serpenyőben található friss gyümölcsnek, zöldségfélének és a másik serpenyőbe helyezett gabonaféléknek az egyensúlyára van szükség.
Ajánlott ételek:
Hús: csak nagyon ritkán hal és szárnyas, inkább tésztafélét, tojást egyen
Zöldség: spárga, bab, borsó, lencse, gabonafélék, tök
Fűszer: fahéj, kakukkfű, menta, szegfűszeg, ánizs, tárkony, kapor
Gyümölcs: füge, körte, alma, szilva, szőlő, dió, mandula
Mert minden mindennel összefügg!
Skorpió (október 24 – november 23.)
Személyiségét a Mars és a Plútó uralja. Nem könnyű vele egy fedél alatt élni. Mindig a saját útján jár, kényszert nem tűr, a korlátozást nem bírja el. És ez nemcsak a szellemi-erkölcsi téren van így, hanem az öltözködésben, sőt az étkezésben is. Voltaképpen mindenben feladatot lát, még a szórakozást is, a főzést is a kipipálandó tennivalók közé sorolja. A barátaival szívesen jön össze, kvaterkázni, de a nagy bulikat nem igazán kedveli. Akár a családjának, akár vendégeknek főz, általában szigorúan betartja a szakácskönyv utasításait, mert úgy véli, hogy csak így lehet tökéletes az étel. A kísérletezés nem csábítja. A Skorpió hölgyek konyhájában ennek ellenére rengeteg hasznos robotgép és modern edénykészlet található, mert igyekszik minél gyorsabban végezni a főzés körüli teendőkkel. Askorpió márcsak ilyen csillagjegy.
Az egyszerű, fűszeres ételek a kedvencei, a hagyományos hús körettel, valamint az egytálételek. Mivel a Skorpió vizes jegy, általában kedveli a leveseket, a főzeléket, és a sütés helyett inkább a főzést részesíti előnyben. A szervírozásnál az egyszerűség és a praktikum kerül az első helyre. Az italok közül első helyen áll az ásványvíz, de nem veti meg a karakteres ízű borokat, illetve a „keményebb” töményet sem. De mindig tudja, hol a határ.
Ajánlott ételek:
Hús: hal, rák, kagyló, polip és minden, ami vízben él
Zöldség: sárgarépa, káposzta, tök, hagyma, gomba, retek
Fűszerek: fokhagyma, koriander, mustár, torma, chili, bazsalikom
Gyümölcs: áfonya, som, füge, ribizli, málna, eper
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….