Bulvár
Ezt keresem Indiában… – Orbán üzent, ha már ‘lebukott’
Miután kiderült, hogy a „világ egy nagy falu”, még Orbán Viktornak sem lehet benne elbújni, akkor úgy döntött a kommunikátor-csapat, hogy szólaljon meg a miniszterelnök és „magyarázza a bizonyítványt”, amire normális esetben semmi szükség nem lenne, hiszen miért ne nyaralhatna-telelhetne az elsőszámú közszolga ott és azzal, akivel akar. Mondom: normális esetben…..
Ezt sikerült kiokoskodni…
Orbán Viktorral (?) közölt „exkluzív interjút” a Blikk hétfő délelőtt egyenesen Indiából:
„A feleségemmel és két lányommal Dél-Indiában vagyunk. Két okból esett erre a választásunk: a múlt és a jövő miatt. Kochiban – ahol épp most vagyok – halt meg Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába “eredtem”. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll….”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Miértek és válaszok
A miniszterelnök azt mondta, január elsején ért véget a magyar uniós elnökség, ő másnap vette ki szabadságát és indult el családjával.
„Itt, Indiában sem pihenünk sokat, de azért jó kiszakadni az otthoni verkliből.”
A portál újságírója feltette neki a fogas kérdést:
„Mit szól az utazást ért támadásokhoz?”,
mire Orbán azt mondta,
„olvasom, hogy mindenféle sületlenségeket hordanak össze. Így szokott ez lenni. Pedig semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát.”
Arra a felvetésre, hogy egészségügyi okok miatt utazott-e Indiába, azt mondta,
„Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”
Na és Kumar?
A Blikk kérdezte a miniszterelnököt arról a férfiról is, akit Orbán mellett azonosítottak a fotókon. Ő Krishna Kumar, Gattyán György pornómilliárdos üzlettársa és egy hagyományos indiai gyógyászattal foglalkozó intézet vezetője Magyarországon. Arról nem tett említést, hogy a vele utazó „stáb” része-e az úr, vagy éppen hazalátogatott és ott futottak össze, csupán annyit mondott, hogy:
„Ő az egyetlen indiai, akit ismerek és tud magyarul. Őt kértem meg, hogy azokat a helyeket, amiket kulturális szempontból érdemes meglátogatni, mutassa meg nekem”.
Hadházy Ákos olvasata
„Nem tudom, hogy önöknek feltűnt-e, milyen nagy a csend a kormánypárti médiában Orbán Viktor indiai kiruccanásáról. Direkt megnéztem, a teljes felhozatal egy Pestisrácok írás arról, hogy én nyilván a CIA-től kaptam a fülest a miniszterelnök teleléséről, aztán ma egy rövid szemle az Origo nevű szennylapban a Blikknek adott Orbán interjúról, miszerint a miniszterelnök úr makkegészséges. Valahol értem, hogy a propagandát fogyasztó törzsközönséget meg akarják kímélni az indiai kirándulásról szóló információktól. Egyrészt egy ilyen utazás a magyarok többségének lehetőségeitől fényévekre van (állítólag a miniszterelnök úr anyagi helyzetétől is, de ezt most hagyjuk); másrészt lassan ötödik éve van folyamatosan veszélyhelyzet, erre a kormányfő eltűnik két hétre Dél-Indiába megtisztulni.”
Csak úgy 1….
Ahogy az Orbán család eddigi Horvátországi kiruccanásairól közvetve egy-egy étteremtulajtól csepegett némi információ, a helyi adottságnak megfelelően Indiából egy riksa-sofőrt ért e megtiszteltetés. A gépi fordítás szerint így szól a bejegyzés:
„…Orban és családja elmondta, hogy autóból szeretnék látni a Fort Kochi Mattanchery örökségű területeinket. Ennek alapján három nappal ezelőtt a hoteligazgató, Hari közölte a rendőrökkel kik lesznek a sofőrök: Nazeer, Najeeb, Siddique és Ajeesh. A miniszterelnök és gyermekei csak azután ültek autóban, hogy befejezték az autó vizsgálatát és tesztelését. (…) Nagy büszkeség ez nekünk, autóvezetőknek….”
Csak úgy 2….
Közösségi oldalán a fentiek fényében minimum érdekes az óév utolsó posztja:
„Vége csak az évnek van, a melónak nincs!”
Friss
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről