Bulvár
Fakanál nélkül marad az RTL – Elkaszálták „A konyhafőnököt”
Az eddig megszokottakhoz képest idén hiába várják a nézők, nem lesz látható az RTL-en a sok évadon át nagy sikerű „A Konyhafőnök” A műsor összesen 20 évad után befejeződik.
Pedig a csatorna mindent megpróbált
Az RTL tavaly ősszel tudatta, hogy Sárközi Ákos leváltása után A Konyhafőnök 11. évada merőben megváltozik. Így is lett, ugyanis a gasztrorealityben nem egy, hanem kettő Michelin-csillagos séf vette át Sárközi helyét, Kaszás Kornél, a Babel Budapest étterem rock ’n’ roll vezető séfje, valamint Tóth Szilárd, a SALT étterem kíméletlenül precíz vezetője és társtulajdonosa, aki a világ 100 legjobb séfje között szerepel a The Best Chef listáján.
Bevált csapaton ne változtass?
Sárközi Ákos egyébként nyolc évadon keresztül volt Rácz Jenő és Fördős Zé zsűritársa, és mint mondta, őt is meglepte, hogy nem számoltak vele az új évadra. 2024-ben végül Kaszás Kornél versenyzője, Pásztor István lett a győztes, aki akkor a Blikknek azt mondta, vendéglőt szeretne nyitni a nyereményből.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Itt a vége
Habár minden évben vagy egy civil, vagy egy VIP évaddal – vagy akár mindkettővel – előrukkol az RTL, kiderült, hogy a csatorna elkaszálta a műsort, vagyis idén nem lesz folytatása. A főzőshow 2014 szeptemberében debütált és kezdetben a konkurens csatorna nem tudta felvenni vele a versenyt, annyira nagy nézettségnek örvendett, viszont 2022 végén A Konyhafőnök VIP már nem produkált olyan jó számokat, valamint a TV2-es Séfek séfe is egyre népszerűbb lett.
2024-ben sem adta fel a csatorna, tovább próbálkoztak, új, késő esti, könnyebb idősávba helyezték a műsort, azonban az koránt sem hozta az elvárt nézettséget, még az új séfekkel sem. A sorozatwiki megtudta, hogy 11 év után először nem lesz 2025-ben A Konyhafőnök. – derült ki RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának válaszából. Így tehát 20 évad (11 civil, 7 VIP és 2 Junior) után nem folytatódik a produkció, más főzős műsor pedig nincs bejelentve a csatornára -írta meg a Blikk.
Szerző
Friss
- 22 igen, 9 nem – júniustól drágulnak a BKK-jegyek
- Tombol a hepatitis A-járvány Magyarországon: a betegségről ezt mindenkinek tudnia kell!
- Megérte? – Ó! Hát ki tudja ezt? – Egy tüntetés margójára
- Kukurikú! – Itt Orbán Viktor beszél….. – A Karmelita kakasa délután ébred?
- Mészáros Lőrinc ‘legszomorúbb’ azért, mert azt feltételezik az emberek, hogy Ő nem jó ember
- Pottyondy Edina dobogós a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listáján
- Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’
- Hajnal Miklós: Magyar Péternek szabad a pálya
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt