Állati
Farkas Flórián, a roma Kubatov olyat tett, hogy a fal adja a másikat
A Híd a munka világába programra eltapsolt 1.6 milliárdos tartozás miatt a számonkéréstől rettegő Országos Cigány Önkormányzat ( ORÖ ) Farkas Flórián unszolására rárontott a cigányságra. Alighanem úgy döntöttek, megfelelnek a hatalom elvárásainak, ha bele is pusztul a népük.
ORÖ-találmány: a fordított aktivista
A választási kampány finisében nem a fokozott aktivitásra, hanem arra biztatják a romákat, hogy iratkozzanak le a nemzetiségi szavazók listájáról, mert akkor nem szavazhatnak a pártlistákra, vagyis a Fidesz-re. Ez olyan árulás, amiben a sokat megélt magyarországi cigányságnak eddig nem volt része.
Persze Farkaséknak a pénzről, ami az önálló nemzetiségi listaállításért jár, eszükben sincs lemondani.
A 2018. április 8-án tartandó országgyűlési választásokra az ORÖ is felállította nemzetiségi listáját, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság március 12-én jogerősen is nyilvántartásba vett. A nemzetiségi listát az a Farkas Félix vezeti, aki elvileg az elmúlt 4 évben is parlamenti szószólóként képviselte a romákat az Országgyűlésben. A törvény rendelkezései alapján az ORÖ 80 millió forintot kapott kampánytámogatásra a központi költségvetésből. (Forrás RomNet)
Az utóbbi hetekben Farkas Flórián, akinek azért néz el mindent, de szó szerint mindent a hatalom, mert évek óta megbízhatóan szállítja a cigány voksokat a Fidesz-nek, a legkülönbözőbb kormánypárti politikusok rendezvényein is migránsokkal riogatta a cigányokat, azt állítva, hogy azok elveszik előlük a munkát és ettől csak a jelenlegi rezsim védheti meg őket.
Az ORÖ-bőrbe bújt Farkas taktikája bevált
Úgy tűnik, a cigányság árulói nyerésre állnak, hiszen a RomNet adatai szerint az utóbbi napokban is több, mint ezren iratkoztak le a roma nemzetiségi szavazólistáról.
Legyen vége Farkas Flórián hazug ámokfutásának – Szavahihető, hiteles roma szószólót a parlamentbe!
Van néhány néhány különös név, amelyektől azok, akiknek az élén állnak, már szabadulnának. Úgy tűnik, nincs még meg a teljes összhang ezeknek az egyre kártékonyabb figuráknak az eltávolításához. Ezt a listát alighanem Farkas Flórián vezeti, akiről úgy tűnik, csak a cigányság nem látja be még egységesen, hogy csak a saját boldogulását hajtja, a népével nem foglalkozik, sőt, ott lopja meg veri át ahol csak éri.
Pedig minden társadalmi csoport tagjai, akiket ahelyett, hogy vezetnének, megvezetnek, szeme előtt ott lebeghetne a LIGA szakszervezetek 2016 januári példája, ők egyik napról a másikra képesek voltak lerázni magukról egy Gaskó István nevű koloncot.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Már 14 EU-tagország kormánya kéri Orbánékat, hogy lépjenek egy ‘nagyot hátra’
- Kicsit kellemesebb időjárás vár ránk a jövő héten
- Akik tehetnének bármit, a szívük kőből van, az éhes gyermekek sírását úgysem hallják meg – Ételosztás Debrecenben
- Caramel: ‘ne higgyétek el senkinek, hogy egymás ellenségei vagyunk’
- Szili Katalin Magyaroroszág egyik alighanem leghiteltelenebb politikusa (?) hirdetett igét a kisebbségnek
- Ujhelyi István: átláthatóság és szuverenitás? Kezdjétek magatokon, fiúk!
- Nem elég kényelmetlen a fapados repülés? Már a kanyarban dudál a göbzi-állójegy
- Lendvai: nem vagyok irigy, legfeljebb Mészáros múlt keddjét kérném, mi neki az az 1,1 milliárd?
- Júniusi, zavarba ejtően klassz pénzhoroszkóp – Szinte az összes csillagjegy jól jár…..
- A Bankszövetség egy bűzlő ….kupac