Blogbazár
Fedél nélkül járvány idején
Először is, nagyon fontos tudni, hogy a fedél nélküli embertársaink pontosan ugyanolyan emberek, mint mi, akiknek van tető a fejünk felett. Vannak köztük rosszak és jók, fiatalok és idősek, nők és férfiak.
És igen, nagyon sokan közülük tisztában vannak azzal, mire kellene ügyelniük,
hogy legalább minimális esélyük legyen arra, hogy elkerüljék a fertőzést, hogy ne váljanak vírushordozóvá maguk is. Számukra azonban üresen koppan a „maradj otthon” felhívás, hiszen sokuknak évek óta nélkülözniük kellett az otthon melegét, biztonságát. Olyan is akad köztük, aki soha nem is tapasztalhatta meg, hogy ez mit is jelent a valóságban. Meglehet, sokan azt gondolják magukban a soraimat olvasva, hogy kisebb gondjuk is nagyobb most, mint hogy mások bajával törődjenek.
Mégis, szeretném, hogy gondolkodjunk együtt, közösen és felelősen
- Ne essünk abba a hibába, hogy ez legyen a kormány dolga, hiszen ez a kormány már jóval korábban – amikor a járványnak még híre sem volt -, meghozta a maga irgalmatlan törvényét velük kapcsolatban.
- Ne ringassuk magunkat abba a hitbe sem, hogy a fedél nélküliek száma nem fog növekedni, hiszen csak az elmúlt egy hónapban rengetegen vesztették el a munkájukat, és maradtak jövedelem nélkül.
A kilátástalanság, a reménytelenség érzete nem egyes emberek sajátja, hanem ezreké, tízezreké vagy akár százezreké. Velük mi lesz?
Holnap hol lesz majd lakóhelyük?
Éppen ezért, mindenekfelett az embereket kell megmenteni. Megakadályozni, hogy még többen legyenek nincstelenek, és az utcára kerüljenek. Elfogadhatatlan számomra az a közöny és az az álságos kommunikáció, amely azt sugallja, hogy a legelesettebbekről, a legkiszolgáltatottabbakról le kell mondani.
A jelen helyzetben a segítők – legyenek szervezetek vagy egyének – gyakorlatilag heroikus küzdelmet folytatnak. Igen kevés érdemi támogatás nélkül teszik, amit tehetnek. Ezt bárki, aki értő és érző ember, anélkül is tudja, hogy ezt mélyebben analizálni kezdeném.
Elmondom inkább, mit tapasztalok, mi az, amiket látok, vagy amit megosztanak velem az utcán élő hajléktalanok.
Emberi szóból, élelemből, ruhaneműkből, tisztasági szerekből óriási a hiányuk
Minimálisra szűkültek a tisztálkodási lehetőségeik. A néhány még nyitva tartó nyilvános WC fizetős, így sokuk már nem tudja igénybe venni azokat. Rengetegen küzdenek valamilyen betegséggel, amihez gyógyszerekre, kezelésekre lenne szükségük. Nem sorolom. A múltbéli történések nem relevánsak a jelenben. Haladéktalanul tenni kellene azért, hogy az utcán élők számára is biztosítva legyenek legalább a minimális szükségletekhez elengedhetetlen feltételek. Ez nem csak az ő érdekük, hanem mindannyiunké.
Szerző
