Ez a nap
Washington régóta tud az iráni atomprogramról

Washington régóta tud az iráni atomprogramról – közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen.
A közlemény leszögezte: azok az információk, amelyeket hírszerzési forrásokra hivatkozva Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hozott nyilvánosságra, tartalmaznak Washington számára is „új és sürgető elemeket” Teherán azon erőfeszítéseiről, hogy „rakétákkal célba juttatható atomfegyvereket” fejlesszen ki. „Ezek a tények megegyeznek azzal, amit az Egyesült Államok régóta tud: hogy Iránnak erőteljes, titkos atomfegyver-programja van, amelyet sikertelenül ugyan, de megpróbált elrejteni a világ és saját népe elől” – fogalmazott eredetileg az amerikai elnöki hivatal közleménye.
Sarah Huckabee Sanders a közleményt eljuttatta a hírügynökségeknek, ám később a Fehér Ház honlapján a kommünikének olyan változata jelent meg, amely már múlt időben fogalmaz az iráni atomprogramról: vagyis a mondat úgy végződik, hogy „Iránnak erőteljes, titkos atomfegyver-programja volt, amelyet sikertelenül ugyan, de megpróbált elrejteni a világ és saját népe elől”. Az AP amerikai hírügynökség információi szerint a Fehér Ház elírásra hivatkozott.
A Fehér Ház egyúttal bejelentette, hogy a Netanjahu által nyilvánosságra hozott információkat részletekbe menően megvizsgálják.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn este újságíróknak megerősítette, hogy az Izrael által nyilvánosságra hozott információk megbízhatóak és jó részük eddig valóban nem került nyilvánosságra. Az amerikai diplomácia irányítója – aki hétfőn délután Izraelben megbeszélést folytatott Netanjahuval, majd Jordániába repült – a kíséretében utazó újságíróknak nyilatkozott a repülőgépen. Elmondta: az új dokumentumok pontosan kirajzolják majd az iráni atomprogram léptékét. Hozzátette: Washington szorgalmasan dolgozik azon, hogy az iráni vezetéssel 2015-ben kötött többhatalmi atomegyezmény hiányosságait „kijavítsák”.
(Forrás: MTI)
Netanjahu: Irán hazudott, és nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?