Voks 2022
Fejcserés támadás: Erős Gábor kontra Szabó Rebeka
A címben szereplő két országgyűlési képviselőjelölt nem egymás ellen indul, hanem mindketten beugrók egy-egy választási körzetben: a labdarúgó játékvezető Erős Gábor Völner Pált igyekszik helyettesíteni, míg Szabó Rebeka a Párbeszéd zuglói alpolgármester a visszalépett monori jelölt helyére ugrott be.
A címben szereplő két országgyűlési képviselőjelölt nem egymás ellen indul, hanem mindketten beugrók egy-egy választási körzetben: a labdarúgó játékvezető Erős Gábor Völner Pált igyekszik helyettesíteni, míg Szabó Rebeka a Párbeszéd zuglói alpolgármester a visszalépett monori jelölt helyére ugrott be.
Völner és a fontos körzet
Lényegében még el sem kezdődött az országgyűlési választási kampány, amikor a kormánypártot érzékeny veszteség érte, hiszen a korrupciós botrányba keveredett Völner Pál egy a Fidesz számára fontos körzetben lett volna jelölt.
Az esztergomi körzetben biztos befutónak számított Völner, helyette a Fidesz a város alpolgármesterét Erős Gábort jelölte. A NAV időről időre közzéteszi azon vállalkozásoknak a listáját, amelyekről kiderült, hogy nem jelentették be alkalmazottjuk munkaviszonyát, azaz feketén foglalkoztatták. Erre a listára került fel 2018 végén Erős Gábor.
Erős a 2014-es választások előtti bemutatkozásában még azt írta magáról, hogy ő egy, a „szakterületén diplomát szerző szakember” (ez olvasható itt és Völner Pál oldalán, itt is). Azóta a diplomára utaló kitétel már eltűnt az életrajzából, amelyben most csak annyi szerepel, hogy vendéglátó-üzletvezető végzettséget szerzett játékvezetői és fitneszszakedzői képesítései mellé.
Erős Gábor labdarúgóbíróként futott be nemzetközi karriert, egyebek mellett Kassai Viktor asszisztenseként több világbajnoki, olimpiai és Bajnokok Ligája-mérkőzésen is részt vett.
A Komárom-esztergom megyei 2-es OEVK-ban Nunkovics Tibor jobbikos politikus az Egységben Magyarorszgáért jelöltje.
A 2018-as választásokon Nunkovics a második helyen végzett Völner Pál mögött, igaz akkor még ebben a körzetben indult Vadai Ágnes (DK) is, sőt az LMP-nek is volt jelöltje. Völnert 45.21%-kal választották meg országgyűlési képviselőnek, míg Nunkovics és Vadai együtt 45.51%-ot kapott. Így az ellenzék bizakodva várhatja április 3-át, a Fidesz cserejátékosa Erős Gábor úgy tűnik nem rúg labdába.
Nunkovics Tibor 2019. július 8-án lett országgyűlési képviselő.
„Azóta több mint 200 indítványt nyújtottam be, és 78-szor szólaltam fel az itt élők érdekében. De többek között a képviselői béremelésemet is minden hónapban jótékony célokra ajánlom fel a választókerületben.”
Monoron egy ellenzéki alpolgármester a beugró
Utólag napvilágra került kegyeletsértő kommentjei miatt visszalépett az ellenzék monori jelöltje.
Gér Mihály, aki a Párbeszéd színeiben nyerte meg az előválasztást, 2016-ban autójával elgázolt egy fiatal párt az Andrássy úton. A fiú meghalt, a lány súlyos sérüléseket szenvedett. Bár a balesetben vétlen volt, mivel piros lámpánál szaladtak ki elé, súlyos érzéketlenségről tettek tanúságot azok a neki tulajdonított akkori zárt csoportos Facebook-bejegyzések.
A Párbeszéd Szabó Rebekát, Zugló alpolgármesterét veti be Monoron és környékén. 2018-ban ebben a körzetben Pogácsács Tibor 52.61%-kal szerzett mandátumot. A Fidesz politikusa a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és az Országgyűlés jegyzője is.
Pogácsás abszolút esélyesnek számított Gér Mihállyal szemben, ám Szabó Rebeka megfordíthatja ezt a körzetet.
Így azután sportnyelven szólva a két kényszerű csere akár 2-0-ás ellenzéki győzelemmel is végződhet. Na, de ott van még 104 egyéni országgyűlési választókerület…
Forrás: Respublika.hu/ Szabadeuropa.hu
Friss
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak
- Az elnök, aki gyanús lett
- Ívóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén, ami a visszavonásiik érvényben marad!